FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Jótékonysági fadarabolás – Pázmánd

Az önkéntesség és a közösség erejét felhasználva egy nap alatt felkuglizták és kiosztották a rászoruló családoknak járó szociális tűzifát Pázmándon.

– Idén januárban már éltünk ezzel a lehetőséggel, akkor még az előző önkormányzat rendelte meg a szociális tűzifát, ami sajnos kissé késve érkezett hozzánk. Most azonban teljesen időben vagyunk és jó érzés, hogy minden rászorulónak az udvarában már ott van a téli tüzelő – mondta a feol.hu kérdésére Böjte Richárd, polgármester.

Pázmánd idén 62 erdei köbméter szociális tűzifát kapott a Belügyminisztérium pályázatának köszönhetően, amit 38 háztartás között osztottak szét a településen az igények elbírálását követően. Ezt a mennyiséget segített az ország legkülönbözőbb tájairól, településeiről érkező 51 favágó önkéntes munkában felkuglizni, amiben mintegy 70 helyi lakos is segített. A felvágott fát aztán hét helyi fuvaros szállította ki az érintetteknek. – Hálásak vagyunk mindenkinek a segítségért, amit az önkormányzat igyekezett reggelivel, napközben meleg itallal és egy finom, meleg ebéddel megköszönni, amit a képviselők által sütött süteményekkel zártunk le – tette hozzá Böjte Richárd, akitől azt is megtudtuk, az önkéntes favágók csoportját Varga Norbert – pázmándi láncfűrészes fafaragó művész, helyi képviselő – találta meg. A munkában természetesen részt vettek önkormányzati képviselők is. 

forrás: FEOL

kapcsolódó:
Képgaléria a Bánhorvátiban tartott jótékonysági fadarabolásról
https://www.facebook.com/groups/240228899741373/posts/1762130970884484/


Előző cikk

Már nincs hatósági áras tűzifa

Következő cikk

Erdészeti gép égett Rábapatyon



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések