FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lovasrendőrök is felügyelik az erdőket

A Vérteserdő Zrt. és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-kapitányság együttműködése keretében pénteken ismét közös járőrszolgálat zajlott a Gerecsei Erdészeti Igazgatóság erdőterületein tapasztalható illegális tevékenységek ellenében, mint a falopás, quadozás és a hulladéklerakás. A szolgálat megkezdését sajtótájékoztató előzte meg a Koldusszállási Vadászháznál.

A júniusi és november eleji akciókhoz hasonlóan a mostani közös járőrözés célja is az volt, hogy a nem jogkövető magatartást tanúsító erdőjárókat kiszűrjék, megfékezzék. Limp Tibor, a Vérteserdő Zrt. Gerecsei Erdészeti Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az erdészeti igazgatóság közel 11.500 hektáros területéből 6.000 hektárt lefedve a Gerecsében három, míg a Vértes északi részén két bejárási egységben mintegy 20 fővel járőröznek közösen. Hozzátette, hogy ezúttal kiemelt figyelmet fordítanak a lakott területekhez közeli részekre, ahol a tapasztalatok szerint a téli időszak közeledtével gyakoribbá válhat a fatolvajlás.

Kreidl Csaba rendőr alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának osztályvezetője elmondta, hogy idén a mostani már a negyedik nagyszabású közös járőrözés. Kiemelte ugyanakkor, hogy a vármegyei kapitányság és az erdészeti társaság közti megállapodás szerint ezeken az ellenőrzéseken felül is folyamatos a közös szolgálat. A Vérteserdő Zrt. erdészeti igazgatóságai által megadott időpontokban a körzeti megbízott és egy kerületvezető erdész vagy hivatásos vadász indul járőrözni. A rendőrök már jól ismerik a területet, a fakitermelések sajátosságait, a faanyag és a vadhús szállítmányok dokumentumait. Az alezredes szerint a nyár óra érezhetően visszaesett az erdőben illegálisan quadozók száma, ami mutatja a közös szolgálat eredményességét.

Az összehangolt munkát négy lovasrendőr segítette a készenléti rendőrség kötelékéből. Ez a nap jó lehetőség volt a fiatal lovaknak, hogy tapasztalatokat szerezzenek a Vértesben is. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan most is jelen volt drónos szakember és szolgálati kutya, segítve az ellenőrzések hatékonyságát.

A pénteki ellenőrzések során négy alkalommal került sor igazoltatásra, melyből egy esetben nem tapasztaltak szabálytalanságot a kollégák, két ízben behajtási engedély nélkül tartózkodtak személyautóval az erdőjárók a területen. Ők szóbeli figyelmeztetés után távozhattak. A negyedik esetben mintegy 1,5 m3 tűzifa illegális szállítására derült fény. A tűzifa lefoglalásra került, a feljelentés megtörtént, az elkövetők ellen szabálysértési eljárás indult.

Fotók: Boglári Zoltán, forrás: Vérteserdő Zrt.

Előző cikk

Magánerdészt kérdeztek a tűzifapiacról

Következő cikk

EU-konzultáció – Erdészeti Szakértői Csoport




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version