FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Több fát az iskolákba

Számunkra, akik évek óta részt veszünk a 10 millió Fa missziójában nem kérdés, hogy a jövőnek ültetünk. Mai facsemetéink a mai embercsemeték fái lesznek, mire mindannyian kibontakoznak, terebélyesednek. Amit mi, a klímaválságot megelőző évtizedeket még megélt nemzedékek tagjai, még csak fölismerünk a klímaváltozással, ökológiai krízissel kapcsolatban, ezeknek az emberpalántáknak már az életük lesz.

Óriási felelősség ül a vállunkon amiatt, hogy a mai gyerekek milyen élményekkel, tapasztalatokkal, s leginkább milyen tudással válnak majd felnőtté. A 10 millió Fa országos közösségben nemcsak fákat ültetünk, de gondolatokat is. Alapvető fontosságúnak látjuk, hogy a holnap felnőttjei kellően fölkészülten, megfelelő tudásalapon nézzenek a saját jövőjük elé.

Ezért, ahogy oly sok mindent, ezt is az oktatásnál kell elkezdeni.

Működésünk során több száz iskolában, óvodában, állami otthonban ültettünk. Sok ezer gyerekkel volt szerencsénk találkozni, és rengeteg kiváló pedagógussal, akik rajzórákon, osztályfőnöki órákon alaposan átbeszélték a gyerekekkel a klímavédelem fontosságát, azon belül a faültetés témáját. Mindez csodálatos volt és felemelő élményekkel járt.

De ez kevés!

Mi egy alapítvány vagyunk, önkéntes civileket tömörítünk. Az állam feladatát nem vehetjük át. A jövő nemzedékének fölkészítése, a gyerekek iskolai környezetének (nem építőipari beruházás szemléletű és érdekű) fejlesztése, a tankerületek dolga. Sajnos azt tapasztaljuk, mintha a legkisebbek és legfogékonyabbak iskoláiban ezekre kevés figyelem és ráfordított idő junta.

Amit mi szorgalmazunk, sokfelé a világban már megoldották: vannak országok, ahol nem végezheti el az általános iskolát, vagy nem kaphat érettségit olyan diák, aki ne ültetett volna el legalább egy fát.

Ez a tervünk nem is ütközik ellenállásba, hiszen most októberben végzett reprezentatív közvélemény-kutatásunk során azt találtuk, a magyar lakosság 84%-a támogatja, hogy iskolások faültetési programokban vegyenek részt.

Felszólítjuk a Tankerületeket!

Mérjék föl, az egyes iskolák udvarain, környezetében hol és mennyi olyan helyszín van az országban, ahol (akár aszfalt vagy udvarburkolat feltöréssel) fákat lehet ültetni, és járjanak el, hogy a diákok bevonásával, a témához kapcsolódó ismeretek átadásával, akár a mi szakmai vagy tevőleges segítségünkkel, ültessenek el annyi fát (cserjét), amennyi csak lehetséges.

A húsz év múlva árnyékos hűvöset biztosító, CO2-t megkötő, port megfogó, oxigént termelő fákat ma, húsz évvel korábban kell elültetnünk. De el kell ültetnünk! Most!

Több fát az iskolákba!

Ha egyetértesz, itt tudsz aláírni: https://www.facebook.com/10millioFa/posts/pfbid04zfkS3R6yNEcGQ5Kpve7u1qBT79pvvbRrUfMjYRpGdVqmKNmXGCNXtmxacUJbmJyl

forrás: 10 millió Fa

Előző cikk

Atlétikai VB faültetési programja

Következő cikk

Erdővédelmi ellenőrző akció




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version