FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Malwa erdészeti gépgyártó rekordéve

A svédországi székhelyű cég szerint 2023-ban 162 millió svéd koronát (kb. 5,8 milliárd forint) árbevételt ért el, ami közel 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat tisztviselői ezt a következetes és sikeres exportnak tulajdonítják, amely már a teljes forgalom 70 százalékát teszi ki; ez önmagában 10 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest.

Hans Lindberg, a Malwa vezérigazgatója elmondta: “Ez egy igazán jó év volt a Malwa számára, továbbra is rekordokat döntögetünk a leszállított gépek tekintetében, és különösen büszkék vagyunk arra, hogy a kivitelezők milyen jól fogadják őket a meglévő és az új piacokon egyaránt. A kissé lanyha ősz után 2024-et erős megrendelésbevétellel kezdtük, és idén is kétszámjegyű növekedésre számítok.”

Miközben az exportsikerek folytatódnak, a Malwa kutatóintézetekkel és ipari partnerekkel együttműködve kiterjedt előhasználati tanulmányokat végzett Európa kulcsfontosságú piacain.

“E tanulmányok célja, hogy egyértelműen bizonyítsák a kompakt, kis mérető állomány-gyérítő gépek előnyeit, és fontos részét képezik a Malwa hosszú távú munkájának, hogy tovább erősítsük a csekély környezeti hatású (low-impact) erdőgazdálkodási technológiák között betöltött szerepünket, mind hazai, mind nemzetközi szinten” – tette hozzá Hans.

Miután 2023-ban megkezdődött az új nyolckerekű Malwa 980-as harveszter sorozatgyártása, a tervek szerint 2024-ben jelentősen növelik a modell gyártási ütemét.

Hans hozzátette: “Az a tény, hogy az új Malwa 980-asra már most nagy a kereslet, és közvetlenül hozzájárul a növekedésünkhöz, azt bizonyítja, hogy a piac régóta várta ezt a gépméretet. A növekvő kereslet kielégítése érdekében tovább erősítjük és fejlesztjük szervezetünket.”

szerk/ford: Tóth János, forrás: MALWAForest

Előző cikk

Fűrészüzem a pácban

Következő cikk

Erdők helyreállítása - a 20 millió eurós projekt




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version