FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Becsehelyi erdőtelepítés

A Zalaerdő Zrt. becsehelyi erdőkerületében mutatták be pénteken a társaság legújabb erdőtelepítését, amelynek keretében közel 5 hektáros területen ültettek facsemetéket.

Mint azt Rosta Gyula vezérigazgató elmondta: az idei évtől a magántulajdonosok számára is megnyílnak az erdőtelepítésre vonatkozó pályázati lehetőségek, melyek jó feltételeket biztosítanak a fásításhoz.

– A Zalaerdő e tekintetben is szeretne példát mutatni, ezért az Agrárminisztérium koordinálásával és finanszírozásával összesen 4,8 hektáron hajtottunk végre erdőtelepítést – árulta el a vezérigazgató, aki jelezte: a területen kocsányos tölgyet, kései juhart ültettek, kísérő fafajként pedig a gyertyán, a korai juhar és a madárcseresznye került elültetésre. Az erdőszegélyekben pedig a madarak által is kedvelt kökény került telepítésre. A facsemetéket a Zalaerdő saját csemetekertjéből biztosítottuk – foglalta össze a vezérigazgató.

A terepi sajtótájékoztatón részt vett Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki örömét fejezte ki az új erdőtelepítés kapcsán. Mint mondta: Zala vármegye az ország egyik legerdősültebb vidéke, s mint ilyen, a túrázók, kirándulók, erdőjárók kedvenc vidéke is.

– Annak idején, amikor megálmodtuk a Mura Programot, az volt a víziónk, hogy másoknak is bemutassuk ezt a gyönyörű, erdőkkel, vadakkal gazdag vidéket – fogalmazott a képviselő, aki friss hírekkel is szolgált. – A napokban a kormány elé kerül az az aktív turisztikai terv, melynek egyik területe éppen a dél-zalai régió. Ha a kormány biztosítja a szükséges forrásokat, úgy elkezdődhet a bázakerettyei drótkötélpálya és az Eszteregnyére tervezett, virtuális valósággal kombinált lombkorona sétány kialakítása is.

forrás: ZalaKocka

Előző cikk

Ecosia - már 200 millió fát ültettek

Következő cikk

Új erdészeti törvénykönyv közeleg Romániában



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

170 e ha erdő eladó

A világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa, a finn Stora Enso cég bejelentette, hogy az általa kezelt 1,4 millió svédországi…