FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás Vas megyében

Újabb 771 sorfával zöldül Vas vármegye – a Településfásítási Program 4. ütemében 43 vasi város és község pályázott sikeresen.

Szentgotthárd 2021-ben 30 sorfát nyert el az Agrárminisztérium által kezdeményezett, az ország fával borított területének növelését célzó programnak köszönhetően, most újabb 12 ezüsthársat telepíthettek a városban a pályázat támogatásával. Az Arany János utcában a hársból és vadgesztenyéből álló öreg fasort pótolták a most kapott kis fákkal, az István Király utcában, a fürdő mögötti feltáró út mentén pedig egy eddig fa nélküli szakaszra ültettek.

Huszár Gábor polgármester hangsúlyozta, hogy Szentgotthárdnak fontos az éltető zöld felület: a városközpontban szintén támogatással hozták létre a Szabadság téri ligetet, és most tavasszal is számos fát ültethettek. Köszönetet mondott a Településfásítási Program támogatásáért. Elmondta, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében rendszeresen végeztetnek műszeres vizsgálatot az öreg fákon, a városközpontban a viharos szél mégis kidöntött egy látszólag egészséges, de már szinte gyökértelen matuzsálemet. A biztonság is fontos szempont a város zöldítésében.

Az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásával, az állami erdészeti társaságok, így a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársainak szakmai irányításával is megvalósuló Településfásítási Programban a városi körülményeket is jól tűrő fafajokra pályázhattak a 10.000 főnél kevesebb lakosú települések. A feltételek között a szakszerű elültetésen kívül a fák ápolása is szerepelt. Varga Péter ökoturisztikai és pályázatkezelési csoportvezető utalt arra, hogy a városban gondosan ápolják a sorfákat, hiszen az első ütemben elültetett 30 darab fa szépen fejlődik.

2024-ben országosan újabb 10.000 sorfa zöldíti a településeket a programnak köszönhetően, ebből 4000 darabot tavasszal ültetnek el.

forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Előző cikk

Durva közúti baleset

Következő cikk

Fák alakjának modellezése MI-vel



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…