FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak

Fotók: Vermes Tibor

Köszönet az agrároktatásban dolgozó tanároknak, akik nevelnek, példát adnak, útmutatást nyújtanak, identitást formálnak és közösséget építenek, amiért nem lehetünk elég hálásak – közölte Nagy István tárcavezető a pedagógusnap alkalmából tartott elismerés átadási ünnepségen, csütörtökön az Agrárminisztériumban. Nőtt az agrárszakképzésben tanuló fiatalok száma. Az Agrárminisztérium fenntartásában működő iskolákban több mint 17 ezer diák tanul, a jövő agrár, élelmiszeripari, környezetvédelmi, vízügyi szakemberei és erdészei.

A miniszter kiemelte, Magyarország jövője és versenyképessége szempontjából meghatározó, hogy miként lehet a vidéken élők számára tanulást és megélhetést biztosítani, vonzó lehetőségeket kínálni. Ma az agrároktatás egyik legfontosabb feladata az olyan képességeknek a sikeres átadásában rejlik, mint a gyors alkalmazkodás, a folyamatos tanulás, a projektekben való gondolkodás, a hálózatok jelentőségének felismerése, vagy a technológiai sokszínűség alkalmazása – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a pedagógusok nemcsak egy tantárgyat tanítanak, hanem életszemléletre is oktatnak. Megtanítanak elkötelezetten és megbízhatóan dolgozni, illetve általuk érezzük meg először a jól végzett munka édes örömét, amely lehet egy dicsérő szó vagy egy jó érdemjegy.

Kifejtette, a tanárokkal közösen azt vallják, hogy a jövőt nem lehet a tegnap tudásával építeni. Ezt valósítja meg a tárca abban a 162 intézményben és 285 feladatellátási helyen, amelyekben ma középfokú agrárszakképzés folyik. A beiskolázási adatok pedig egyértelműen jelzik, hogy egyre nagyobb az igény az agrárszakképzés iránt. A 2023/2024 tanévben 5070 diákot vettek fel a tárca által fenntartott agrárszakképző iskolák valamelyikébe, ami több mint nyolc százalékos növekedés az előző időszakhoz viszonyítva – sorolta a miniszter.

Az ünnepségen Nagy István megbecsülését és elismerését fejezte ki valamennyi pedagógusnak, és külön köszönetet mondott azoknak a kollégáknak, akik az agrárszakképzésben dolgoznak.

Az elismerésben részesültek listája itt elérhető.


A Pedagógusnap, június 2-a alkalmából
Dr. Nagy István miniszter a Tessedik Sámuel Díjat adományozta

Szalai Éva Mária, az Északi Agrárszakképzési Centrum Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese részére, az erdészeti képzésben eltöltött több évtizedes, eredményes szakmai munkájáért.

Dr. Nagy István miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott

Domokos József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója, munkaközösség vezetője részére, az egészségnevelésben végzett példamutató tevékenységéért, az oktatói testület munkájában való aktív közreműködésért.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

EUDR - rontja a globális fapiacot

Következő cikk

Állami erdőgazdálkodók a számok tükrében – 2023.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Magyarország erdészeti tájai

A XXVIII. Erdők Hetéhez kapcsolódva az Agárminisztérium Erdőrendezési Főosztálya elérhetővé tette a nagyközönség számára a Magyarország erdészeti tájai című teljes könyvsorozatot elektronikus…