FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Modern Gyárak Éjszakája

November 13-án több mint száz gyár és üzem nyitja meg kapuit a tizedik alkalommal megrendezendő Modern Gyárak Éjszakáján, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a modern magyar ipar működésébe – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.

A tárcavezető azt írta: a rendezvényen a látogatók megismerhetik a gyárakban alkalmazott technológiákat, a folyamatban lévő fejlesztéseket, valamint azt a tudást, amely a magyar ipar teljesítménye mögött áll.

Kiemelte: a program jelentősége nem csupán a részt vevő vállalatok számában rejlik, hanem abban is, hogy egyre több cég tartja fontosnak tudása és tapasztalatai megosztását, miközben az emberek is kíváncsiak arra, mi történik a gyárkapukon belül.

Kapitány István szerint a versenyképességhez nem elegendő, ha egy-egy vállalat sikeres, az egész gazdaság akkor tud előrelépni, ha a jól működő megoldásokból mások is tanulhatnak. Ilyen lehet egy új technológia, egy hatékonyabb gyártási folyamat, egy innovatív fejlesztés, vagy akár egy olyan szakma, amelyet egy fiatal éppen a rendezvényen fedez fel magának – tette hozzá.

A miniszter azt írta, a Modern Gyárak Éjszakáján a vállalatok bemutathatják eredményeiket, a szakemberek megoszthatják tapasztalataikat, a fiatalok és más érdeklődők pedig testközelből ismerhetik meg a modern ipar világát.

A részt vevő gyárak listája, a jelentkezési platform, valamint további információk a Modern Gyárak Éjszakája programsorozat weboldalán (https://www.moderngyarakejszakaja.hu/) érhetőek el. idén eddig egy faipari és két bútoripari gyártó-hely is csatlakozott.

SWISS KRONO Kft.

Swiss Krono Kft. – A fa legjava – Megbízhatóság, innováció, kiváló minőségű termékek

A SWISS KRONO Kft. az EN 300 szerint gyártott OSB Lapokat állít elő. A SWISS KRONO OSB/3 kedvező ár-érték arányú, erős alternatíva az építőiparban. A különböző fafajból gyártott OSB/3 lapokat teherhordó és merevítő célokra használják. A ContiFinish®-felületének köszönhetően belső helyiségekben történő alkalmazásra is kiváló.

FAKTUM BÚTOR Kft.

Több mint 30 éve készítenek bútorokat a gyermekek mindennapjaihoz. A Faktum Bútor Kft.-nél a több évtizedes szakmai tapasztalatot korszerű technológiával és folyamatos innovációval ötvözik. Minden bútorban a minőség, a biztonság és a harmónia találkozik – a gondos tervezéstől a precíz gyártásig.

Interfa Bútoripari Kft.

Az Interfa Bútoripari Kft. a német Himolla csoport tagjaként, több mint 35 éves szakmai tapasztalattal Magyarország egyik meghatározó prémium ülőbútorgyártója. A szanyi gyáregységben korszerű technológiával és modern gyártósorokon készülnek a prémium minőségű ülőbútorok. A Modern Gyárak Éjszakája keretében a látogatók megismerhetik a gyártás folyamatát, az egyes részlegek munkáját és az ott dolgozó szakemberek feladatait. A vállalat a szakmai utánpótlást is kiemelten támogatja.

forrás: MTI / Modern Gyárak Éjszakája

Previous Article

Zöld menedék a klímaválságban

Next Article

Erdészeti szakszemélyzet napjainkban



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts