FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Balinka, Mecsér

Az idei évben is folytatódik a Településfásítási Program, jelenleg is zajlik annak negyedik üteme és ebből Balinkára, illetve Mecsérre is jutott 18. Május 11-én szombaton már be is kerültek a fiatal fák a helyükre. A csemetéket a polgármester és az országgyűlési képviselő is megnézte.

A Településfásítási Program töretlen sikerrel megy tovább, és idén is a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. Kereken 10 ezer darab sorfa áll rendelkezésére, amiből négyezer darabot tavasszal, 6 ezret pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki a településekre.

A program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el 1486 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított, ami azt jelenti, hogy a rendszerváltozás óta ez a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

Az igényelhető fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak és a szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karókat, takarómulcsot és védőrácsot is adnak, sőt, mivel a fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, ennek jelképeként minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

Egy 13 fajtát tartalmazó listából kell választania a településeknek és Balinka úgy döntött, hogy szivarfákat és juharfákat ültet sorba a két településrészen. Összesen 18 a került most a helyére, ebből hat szivarfa a rendezvénytérnek is használt füves parkoló és a temetőkerítés találkozásához, hogy úgy látványában, mint hangulatában is elválassza a két területet. A kialakított, csemeténként három karóval támasztott és védett fák alkotta fasort Wéninger László polgármester és Törő Gábor országgyűlési képviselő is megnézte, és közben a további tervekről, lépésekről egyeztettek.

Min megtudtuk, ezen a tavaszon útfelújítás kezdődött Mecsér településrészen, pontosabban annak központi útján, a Dorschner utcában, így most erre a részre kevesebb került, mint Balinka településrészre, de amint a munkálatokkal elkészülnek az útépítők, Mecsérre további facsemeték kerülnek majd.

forrás: FEOL

Előző cikk

Településfásítás - Nógrád

Következő cikk

Faültető mozgalom Kiskőrösön



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések