FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdei Vándorok – túl a féltávon

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. hatodik alkalommal fogadja a Zempléni-hegység erdeit felfedezni kívánó fiatalokat és kísérőiket az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Programban. Az útvonal népszerűsége töretlen, 2024-ben a lehetséges 22 időpontból 21-ben érkezik csoport.

Az idei nyáron is kiemelkedő érdeklődést tapasztalunk a vándortáborozók részéről, hiszen gyakorlatilag megállás nélkül, augusztus közepéig érkeznek heti három alkalommal a csoportok. Külön öröm, hogy sok kifejezetten nagy létszámú csapat jön, így várhatóan több mint 600-an ismerkedhetnek meg a Zemplén vadregényes világával – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A szervezők a zempléni útvonalat úgy alakították ki, hogy a hosszabb, körtúra jellegű-, és a rövidebb, táborhelyváltó túrák váltakoznak. A rövidebb túrák napjain olyan programokat kínálnak a résztvevőknek, amelyek bemutatják a helyi különleges látnivalókat, illetve betekintést engednek az erdészek munkájába. A táborozók megismerkedhetnek a középkori molnárok tevékenységével a működő pálházi vízimalomban, utazhatnak a Pálházi Állami Erdei Vasúton, megnézhetik a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központban berendezett erdészeti és vadászati kiállítást, kézműves foglalkozáson vehetnek részt, de az utánkeresők és hű társaik, a vérebek munkájába is betekintést nyerhetnek.

Az egyhetes tábor első és utolsó napján nagyon kevés séta szerepel a programban, hiszen sok csoportnak így is hosszú utat kell megtennie a legkeletibb erdei vándortáboros útvonalért. A hét folyamán jellemzően 70-90 kilométert járnak be a résztvevők, de nem ritka, hogy több mint 100 kilométerrel a bakancsukban indulnak haza és viszik magukkal a felejthetetlen nyári emlékeket.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2019 óta vesz részt az Erdei Vándortábor Programban a zempléni útvonal szervezésével. A 12 útvonalat felsorakoztató program népszerűsége évről-évre növekszik, januárban gyakorlatilag percek alatt minden turnust lefoglalnak a pedagógusok.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Előző cikk

Bhután faültető világrekordja

Következő cikk

Anglia új erdészeti minisztere



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések