FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Készülnek a Rám-szakadék újranyitására

Zajlik a munka a Rám-szakadékban, a sziklaomlás helyszínén. A kirándulók egy új lépcsőn (balra) keresztül kerülhetik ki a veszélyes szakaszt. Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

Akár heteken belül újra látogathatják a kirándulók a Dunakanyar térségének egyik legnépszerűbb természeti csodáját. Megtekintettük, hol tartanak a munkálatok a dömösi Rám-szakadékban.

Mint arról lapunk is beszámolt, áprilisban sziklaomlás következett be a Visegrádi-hegység közkedvelt szurdokában. Bár akkor szerencsére nem történt személyi sérülés, a balesetveszély elkerülése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. ideiglenesen lezárta a Rám-szakadékot, majd geológiai és statikai vizsgálatot végeztettek el. A közelmúltban a dömösi testületi ülésen is felmerült a téma, most pedig fejleményekről tudunk beszámolni.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy szakértőkkel folytattak egyeztetéseket arról, hogy mi okozhatta a sziklafal leválását. Kiderült az is, hogy egyrészt folyamatosan növekszik a látogatók száma – ami ezzel párhuzamosan erősödő emberi terhelést jelent a természetre nézve – másrészt a klímaváltozás is negatívan hat a szurdokra. Például az aszályos időszakokat követő felhőszakadások is elősegíthetik a Rám-szakadék kőfalainak további aprózódását. Éppen ezért a jövőben is előfordulhatnak hasonló sziklaomlások.

A minap Reinitz Gábor és Csontos Dömötör, a Pilisi Parkerdő Visegrádi Erdészetének vezetője és Erős Gábor, Esztergom térségének országgyűlési képviselője társaságában kerestük fel a Rám-szakadékot. Megtudtuk, hogy az állami erdőgazdaság alpintechikát alkalmazó szakembereket bízott meg azzal, hogy felmérjék a szurdokban lévő sziklafal állapotát, ahol kell, ott pedig elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A munkálatok ottjártunkkor is zajlottak a Rám-szakadékban, több helyen látni lehetett a patakmederbe dőlt és összedarabolt farönköket. Hamarosan befejeződik annak a lépcsőnek a kialakítása is, mellyel a túrázók kikerülhetik majd a legutóbbi sziklaomlás nyomán balesetveszélyessé vált szakaszt.

Akár heteken belül újra látogathatják a kirándulók a Dunakanyar térségének egyik legnépszerűbb természeti csodáját. Megtekintettük, hol tartanak a munkálatok a dömösi Rám-szakadékban.
Erős Gábor (középen), Csontos Dömötör (balra) és Reinitz Gábor (hátul) társaságában tekintette meg a dömösi Rám-szakadékot.
Fotó: W.P. / Forrás: 24 Óra

Reinitz Gábor a helyszínen elmondta: a Pilisi Parkerdő minden felületén igyekszik hangsúlyozni, hogy a kirándulók a saját felelősségükre látogatják az erdőket, szurdokokat. Ugyanakkor a Rám-szakadék bejáratánál egy új táblát is el fognak helyezni majd, mely felhívja a figyelmet a veszélyekre. Mindemellett azt is feltüntetik rajta, hogy a túrázók csak a kijelölt útvonalon haladhatnak, a szurdokot csak zárt lábbeliben lehet látogatni és arra kérnek mindenkit, hogy ne álljanak be a sziklafalak alá.

Ezen kívül bemérték azokat a pontokat, ahol van térerő a Rám-szakadékban, így külön SOS pontként fogják jelölni, hogy hol lehet baj esetén telefonon keresztül segítséget hívni.

A turizmus szempontjából is fontos a Rám-szakadék

A Rám-szakadék a helyiek mellett a távolabbról érkező kirándulók körében is igen népszerű kirándulóhelynek számít. A Parkerdő oldalán is olvasható, hogy a vulkáni eredetű szurdokvölgy egyes részein a szakadék szélessége nem éri el a 3 métert, ellenben vannak olyan szakaszai is, ahol 35 méter mély. Mindig van benne víz, a Rám-patak általában kicsi vízhozammal csordogál végig a kövek között, de hirtelen kialakuló felhőszakadások, nagy viharok hatására rövid időn belül vad folyammá duzzadhat. Erős Gábor a látogatáskor úgy fogalmazott: a térségi turizmus számára fontos a Rám-szakadék újranyitása, ugyanakkor azt kéri a látogatóktól, hogy tartsák be a szabályokat és körültekintően kiránduljanak a szurdokban.

Előző cikk

Uniós segítséget kér Albánia

Következő cikk

Társadalmi egyeztetés - arborétumok



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

170 e ha erdő eladó

A világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa, a finn Stora Enso cég bejelentette, hogy az általa kezelt 1,4 millió svédországi…