Az egri Érsekkertben kerestünk árnyékban megbújó padot, hogy mélyrehatóbban beszélgessünk múltról, jelenről és jövőről. Miközben sétálgattunk, az idősebb Schmotzer rámutatott a park legidősebb fájára, a Nagy Platánra: „Lassan beérem a nagy öreget”.
Schmotzer András neve bevésődött a magyar erdészet történelemkönyvébe. Több mint fél évszázados szakmai életútja során megjárta a ranglétrát, de soha nem feledi, honnan indult. Fia, ifj. Schmotzer András a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kutatási szakreferense, és bár bizonyos dolgokban különböznek, egy valami tagadhatatlanul közös bennük: a természet, az élővilág iránti szeretetük, tiszteletük.
Az egri Érsekkertben kerestünk árnyékban megbújó padot, hogy mélyrehatóbban beszélgessünk múltról, jelenről és jövőről. Miközben sétálgattunk, az idősebb Schmotzer rámutatott a park legidősebb fájára, a Nagy Platánra. „Lassan beérem a nagy öreget” – mosolygott, miközben a több mint 200 éves, a parkból kiemelkedő, hatalmas törzsű platánfát csodáltuk. A párhuzam abból a szempontból megállja a helyét, hogy termetükkel és életigenlésükkel mindketten kitűnnek a tömegből.
Kassán látta meg a napvilágot, de születése után másfél hónapra már bombák sújtották a várost, így a családnak menekülnie kellett. Miután Magyarország belépett a második világháborúba, édesapját távoli harcvonalakra vezényelték. A háború után az országból ismét elcsatoltak területeket, édesapjának pedig nem volt szerencsés átlépnie az újrahúzott határt. Felsőtárkányban telepedett le, ahol a helyi erdészetnél könyvelőként dolgozott. Az 1950-es évek családegyesítése után Szilvásváradon kezdték meg újra közös életüket.
„Azt hiszem, az ottani tanítóm szerettette meg velem az erdőt. Az iskolapad helyett biológiaórán az erdőt jártuk. Rávilágított a természet összefüggéseire, körforgására, és ez a spirál aztán örvényként szippantott magába” – emlékezett vissza a kezdetekre id. Schmotzer András. Továbbtanuláskor agrármérnök szeretett volna lenni, de erdőszeretete végül felülkerekedett ezen, így a Soproni Egyetem erdőmérnöki karán végzett. Diploma után a vízügynél helyezkedett el, ott ismerte meg élete párját, Erzsikét, akivel a mai napig jóban-rosszban kitartanak.
Szakmai pályáját az Arlói Erdészetnél folytatta, több száz ember dolgozott a keze alatt. „A technológia forradalma tombolt ekkor. Folyamatosan jöttek az újabbnál újabb eszközök, amelyek jelentősen megreformálták a szakmát. Ehhez nem volt egyszerű alkalmazkodni. A fejlődés számos területen helyettesítette az embert.”
1970-ben egységesítették a mátrai és a nyugat-bükki erdőterületek gazdálkodási feladatait és több fűrészipari telep irányítását. A csatlakozással kinevezték Parádfürdőre erdészetvezetőnek. Id. Schmotzer András gyakorlati pályája zenitjének tartja ezt az időszakot, hiszen több mint 300 ember összehangolt munkájával évi 40 ezer köbméter fát termeltek ki, helyükön pedig fiatal erdőket neveltek. Vezetésével az erdészet minden évben elnyerte az Élüzem címet.
„Az akkori vezérigazgató, Kovács Jenő hívó szavára az EGERERDŐ Zrt. központi mérnöki gárdáját segítettem. Ez egészen más »pálya« volt, mint kinn, az erdőben. Kipróbáltam magam a szakigazgatásban, majd az Egri Erdőfelügyelőség igazgatójává neveztek ki, de szívem mélyén tudtam, utam visszavezet az erdőbe.” Ez így is történt, miután 1991-ben a Vállalati Tanács megválasztotta a Mátra és a Nyugat-Bükki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatójának.
Ízig-vérig nyüzsgő, szervező típusú, közösséget teremtő és formáló emberként megválasztották az Országos Erdészeti Egyesület elnökének 1991-ben. Vezetésével nagy fórumokat rendeztek a szakmának, és számos tanulmányutat is szervezett (Szlovénia, Bajorország, British Columbia – Kanada, Egyesült Államok) annak érdekében, hogy a hazai erdészek megismerjék a külföldi erdészeti módszereket. Az Országos Erdészeti Egyesület 141. (1995) és 149. (2003) Vándorgyűlésének megszervezésében is elévülhetetlen érdemei vannak, és sokat tett azért is, hogy 1996-ban egyetlen törvény rendelkezzen az erdőről, amit biológiai zárt egységként kívánt kezelni. Ezt azonban sajnos nem sikerült elérnie.
Az ezredforduló előtt egy évvel nyugdíjazták, de aktivitása töretlen maradt. A Mátrafüredi Erdészeti Szakközépiskola tanáraként nagyon fontosnak tartotta a környezeti nevelést.
„Tizennégy évesen érkeznek és felnőttkorúként távoznak a diákok. Ezekben az években a legfogékonyabbak és formálhatók ahhoz, hogy szenvedélyükké tegyük a természet iránti szeretetüket.”
Nem volt ez másként gyermekei esetében sem. Lánya, Angéla szociális területen dolgozik, míg fia, András a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kutatási szakreferense. A középiskolai erdei táborok és édesapja erdőszeretete mély nyomot hagytak benne, így nem volt kérdés, mely szakmai pályát választja. Bár az egri főiskolán biológia-földrajz szakos tanárként végzett, soha nem tanított, ellentétben édesapjával. Rendszeresen sétált a természetben, próbára tette magát a Kéktúrán, majd 1998-tól botanikus-kutatóként járja a világot és a hevesi füves pusztákat.
„Semmi sem fekete vagy fehér. Az élet, ahogyan a természet, sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Nyitott szemmel kell élni ahhoz, hogy felismerjük a jót, a lényegit” – véli a fiatalabbik András, aki három országban is talált új növényfajt, és rendszeresen publikál. Fő kutatási területe az erdő és a gyep határvidéke, a cserjések és szegélyek vizsgálata.
„Édesapám támogatta pályaválasztásomat. Az pedig, hogy tanár helyett természetvédelmi kutató lettem, nem nagy meglepetés, az alma nem esik messze a fájától. A közös gyerekkori »cserkeléseink«, erdésztalálkozók emlékei és a kihagyhatatlan vasárnapi családi ebéd közben zajló filozofikus szakmázások felejthetetlen élmények, és azt hiszem, ettől is lettem az, aki most vagyok.”
Nagyon büszke számos szakmai elismerésben részesült édesapjára, aki a legutóbb a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetését vehette át. A rangos díjat március 15-e alkalmából Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke adományozta neki az Egererdő Erdészeti Zrt. nyugalmazott vezérigazgatójaként és az Országos Erdészeti Egyesület Szenior Tanácsának volt elnökeként az erdészeti ágazat különböző területein végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül.
Beszélgetésünk során számos történetet felidéztek szakmai pályafutásukból, és egy valami mindegyikben közös volt: az a szenvedély, ahogyan a természetről meséltek. Tartson is ez még sokáig, hogy Schmotzer András tényleg beérje a nagy öreget, a Nagy Platánt.
Forrás: amierdonk.hu
