FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nemzeti Tehetség Program

“Hálásak vagyunk mindenkinek, aki idén a Nemzeti Tehetség Program számára ajánlotta fel az adója 1%-át! Közel 272 ezer felajánlásból több mint 2,5 milliárd forint összeg folyt be az idei évben! Köszönjük a támogatást, a bizalmat, amit a tehetségeinknek szavaztatok meg!”

A befolyt összeget a kormány kiegészíti, hogy valamilyen formában minden tehetséges fiatal részesülhessen támogatásban jövőre is! Tehetséges fiataljaink sikere mindannyiunk büszkesége!


Megújították a Nemzeti Tehetség Programot

Az átalakításoknak köszönhetően hatékonyabb, célzottabb lett a Nemzeti Tehetség Program – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Kossuth rádióban.

Nagy-Vargha Zsófia beszámolója szerint azért tették strukturáltabbá a programot, mert így célzottabban tudják megtalálni a tehetséges tanulókat.

Ennek érdekében egy adatalapú működésre tértek át, aminek eredményeképpen több területen tudják támogatni a kimagaslóan teljesítő diákokat. Az átalakításnak köszönhetően az ország mindegyik területén az igényeknek megfelelően nyújtanak támogatásokat. Az új rendszert tavaly indították el, annak eredményei a következő hetekben már láthatóak lesznek – tette hozzá.

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára beszél a lelki elsősegélyt nyújtó szolgálatok 37. országos konferenciájának megnyitóján a győri városháza dísztermében 2024 szeptember 13-án. MTI/Krizsán Csaba

A helyettes államtitkár a részletekről elmondta: az adatalapú működésnek köszönhetően hatékonyabban tudják kiírni a pályázatokat, jobban fel tudják mérni, hogy az ország egyes részein milyen támogatásokra van nagyobb szükség.

Újra bevezették az úgynevezett orientációs mérést, amelynek révén célzottan keresik meg a tehetséges gyermekeket. Újdonság, hogy egységesítették a program kommunikációját, jelenleg már egy egységesített webfelületen tájékozódhatnak az érdeklődők.

A cél az, hogy a Nemzeti Tehetség Program kínálatán kívül az összes elérhető tehetséggondozó lehetőséget tartalmazza a honlapjuk – emelte ki.

A programnak két nagyobb ága van: az egyik a nyílt pályázati rendszer, amibe beletartoznak például a tanulók számára elérhető ösztöndíjak, de van olyan lehetőség is, amelyben köznevelési intézmények, múzeumok, civil szervezetek juthatnak támogatásokhoz.

A tapasztalatok szerint a legkorábban a zenei és a sporttehetség mutatkozik meg, ugyanakkor a matematikai orientációs méréseket az ötödik osztályban kezdik meg a szakemberek.

A Nemzeti Tehetség Program része a pedagógusok továbbképzése is – mondta Nagy-Vargha Zsófia.


forrás: NTP / MTI

Előző cikk

Közbirtokossági erdő államosítása

Következő cikk

Német fűrészipar aggodalmai



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…
Tovább

Magyarország erdészeti tájai

A XXVIII. Erdők Hetéhez kapcsolódva az Agárminisztérium Erdőrendezési Főosztálya elérhetővé tette a nagyközönség számára a Magyarország erdészeti tájai című teljes könyvsorozatot elektronikus…