FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Papp Zsolt György a NAK új elnöke

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta országos küldöttgyűlését, ahol megválasztották a szervezet új elnökét.

A küldöttgyűlésén Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, valamint Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket.

A küldöttek – egyhangú szavazással – Papp Zsolt Györgyöt választották a köztestület elnökének. Papp Zsolt György a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Ifjú Gazda Tagozatának elnöke. 1981-ben született, gyakorló gazdálkodó, agrármérnöki diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte. Korábban dolgozott élelmiszeripari üzemvezetőként, majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál szakreferensként, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályát vezette. 2020-tól az Agrárminisztérium – előbb vidékfejlesztésért felelős, majd vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős – helyettes államtitkára. Tevékenysége során az agrárgazdasági kamara munkáját, tagságának érdekképviseletét eddig is hatékonyan segítette.

A mostani országos küldöttgyűlésen kizárólag az elnök személyéről döntöttek,
a kamara elnöksége változatlanul folytatja munkáját.

forrás: NAK

Előző cikk

Zöld földrablás - green grabbing

Következő cikk

A fa örök érték – a természetesség jegyében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Végleg bezár a KIKA

Ausztria: Nem sikerült vevőt találni a neves osztrák bútoráruházláncra, 114 év után az összes üzlet bezár. A KIKA-t…
Tovább

30 éves a MEGOSZ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) 30 éves fennállását a szervezet az Országház felsőházi üléstermében ünnepelte.…