FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Erdei Kerékpárútja 2024

Rekord részvétel mellett ért véget az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyben Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár negyedik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát. Az útvonalakon közösségi tekerések is voltak.

2773 szavazattal, szoros versenyben végzett az első helyen a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, Farkasgyepű-Bakonybél közötti kerékpárút, elnyerve ezzel 2024-ban az Év Erdei Kerékpárútja megtisztelő címet, mely a Bakony-hegység legmagasabb részének, az úgynevezett Öreg- vagy Magas-Bakonynak a megismerésére hívogat, és egy 1968-tól kialakított 15 km hosszú erdei feltáróút. A volt erdei kisvasutak helyén létesített utakon biztonságosan lehet kerékpározni, mert az útvonal sorompóval lezárt az autós forgalom elől. Elején és végén aszfaltos a burkolata, de a többi szakasz is jól karbantartott, kötött, murvázott, szintemelkedése csekély. 

A nyertes útvonal a hamarosan kialakításra kerülő Horizont országos kerékpárút-hálózathoz csatlakozik. Mivel nagy részben bükkös állománnyal fedett, így nyári nagy melegben is kellemes rajta kerékpározni. Több elágazási lehetősége miatt számtalan csodás látnivalót kínál, mint például a Magyar-forrás, az Erdő kápolnája, a Pénzlik-barlang, a Csillagda, a Monostor, a Bakonyi Erdők Háza vagy a bakonyi Gyilkos-tó. A nyertes úton a szervezők a közel jövőben táblát avatnak, illetve kisfilm is készül róla. 

Az OEE által kezdeményezett program célja, hogy a fenntartható erdőgazdálkodást, erdeink ökoszisztéma szolgáltatásait, minél szélesebb körben bemutassa a nagyközönségnek. Továbbá, hogy népszerűsítse az aktív életmódot, emellett pedig biztonságunk és a természet megőrzése érdekében felhívja a figyelmet az erdőben történő kerékpáros kikapcsolódás írott és íratlan szabályaira. Ezzel kapcsolatban az OEE kiadványt is megjelentetett Tudatos Kerékpározás Magyarország Erdeiben címmel, mely ingyenes letölthető az OEE honlapjáról

2023-ban a szolnoki Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben tekergő bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet. 2022-ben a Bükkben található Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút végzett az első helyen, míg 2021-ben a Nógrád megyei Somoskőújfalu – Eresztvény között húzódó erdei kerékpárút lett a győztes.

A pályázatra útvonalat jelölők között 2024. október 4-én az Egyesület  családos e-kerékpáros túrákat sorsol ki.

Gratulálunk a nyertesnek és köszönjük a rengeteg szavazatot!

forrás: OEE

Előző cikk

Erdők Hete indult Városerdőn

Következő cikk

Erdőtörvény és rendeletei – egységes szerkezetben



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

30 éves a MEGOSZ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) 30 éves fennállását a szervezet az Országház felsőházi üléstermében ünnepelte.…