FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

IKEA / Ingka: 5% forgalomcsökkenés

Az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2024-es üzleti évre vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest (41,7 milliárd euró a 2023-as pénzügyi évben).

A vállalat több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be több ezer termék árának csökkentésébe minden piacán annak érdekében, hogy még megfizethetőbbé váljon vásárlói számára. Ennek következtében az áruházak látogatottsága 3 százalékkal, az online látogatottság 28 százalékkal, az online rendelések száma pedig 9 százalékkal emelkedett.

Egy olyan évben, melyet a magasabb kamatlábakkal és növekvő inflációval járó gazdasági bizonytalanságok, valamint a lakberendezési piac 3,8 százalékos visszaesése jellemzett, a legnagyobb IKEA kiskereskedő, az Ingka Csoport a vásárlói árak csökkentését és a növekedés fokozását tűzte ki célul a megfizethetőbb, elérhetőbb és fenntarthatóbb IKEA megteremtésével.

„Olyan időket élünk, amikor minden eddiginél fontosabbak a szebb otthoni élettel kapcsolatos álmok és elképzelések. Az infláció és a kamatlábak hatással vannak az emberek költségvetésére, mi pedig a lehető legjobban szeretnénk támogatni vásárlóinkat ezekben a nehéz időkben. Befektetésünk az árcsökkentésbe hosszú távú ígéreteink közé tartozik. Ebben a pénzügyi évben bebizonyosodott, hogy az IKEA jövőképe, valamint a közösségünk és a vállalkozószellemünk ereje kiállja az idő próbáját”

– mondta Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Jesper Brodin, az Ingka Group vezérigazgatója a Davos 2024 konferencián

Ezzel egyidejűleg az Ingka Csoport bővítette piaci jelenlétét és még több embert ért el azáltal, hogy több mint 1,3 milliárd eurót fektetett be a meglévő áruházak felújításába, a terjeszkedésbe és a digitális fejlesztésekbe. A kiskereskedő 43 új szervezeti egységet nyitott világszerte, köztük új áruházakat Japánban, Svájcban és Kínában, valamint tervezőstúdiókat többek között az Egyesült Államokban és Olaszországban. A tervezőstúdióval a vállalatcsoport lehetővé teszi vásárlói számára, hogy megtervezzék álmaik otthonát és bármilyen IKEA terméket megrendeljenek. A vásárlói élmény fokozása céljából az Ingka Csoport új fulfilment (vásárlói igényeket kiszolgáló hálózat) megoldásokat és mesterséges intelligencia által vezérelt technológiákat vezetett be. Ezek közé tartoznak a gyorsabb átvételt és kiszállítást segítő eszközök, az önkiszolgáló digitális kioszkok, melyek segítenek megtalálni a termékeket az áruházakban, valamint a keresletérzékelő megoldások a termékek jobb elérhetősége érdekében. Mindez oda vezetett, hogy a vásárlói elégedettségi mérőszámok a 2024-es pénzügyi évben érték el a legmagasabb értéket az elmúlt öt év viszonylatában.

„Soha nem volt még ilyen fontos, hogy a lehető legmegfizethetőbbek legyünk, ezért fordítottunk energiát és erőforrásokat az áraink csökkentésére. Ezzel párhuzamosan folytattuk kiskereskedelmi üzletágunk fejlesztésére és innovációjára irányuló beruházásainkat, hogy áruházainkat a lehető legjobb színvonalra emeljük, miközben versenyképes ár-érték arányt kínálunk, valamint továbbfejlesztettük digitális megoldásainkat és szolgáltatásainkat is”

– jelentette ki Tolga Öncu, az Ingka Csoport Ingka Retail Managere (COO).

Tolga Öncu

Az IKEA célja, hogy teljesítse a Párizsi Megállapodást, és elérje a nettó záró kibocsátást azáltal, hogy 2030-ra legalább 50 százalékkal, 2050-re pedig 90 százalékkal csökkenti a teljes értékláncból származó abszolút üvegházhatásúgáz-kibocsátást. A vállalat felgyorsította a megújuló energiába történő beruházásait, és kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ig 7,5 milliárd eurót invesztál – ebből már több mint 4,2 milliárd eurót be is fektetett – a nettó nulla kibocsátású társadalom létrejöttének felgyorsítása érdekében.

Az Inter IKEA Systems B.V. – amely az IKEA koncepció tulajdonosa és az IKEA franchise-átadója világszerte – ma azt is bejelentette, hogy az IKEA kiskereskedelmi forgalma 45,1 milliárd euró mind a 12 franchise-csoportot magában foglalva. Az Ingka Csoport részesedése a teljes forgalomból 88 százalék.

Karina Hartai, az Örs vezér téri IKEA áruház vezetője hangsúlyozta, hogy a cég nemcsak a vásárlók megfizethetőség iránti elkötelezettségét tartja fontosnak, hanem a folyamatos fejlesztéseket is.

„Büszke vagyok, hogy az elmúlt pénzügyi évben jelentős beruházást hajtottunk végre azzal, hogy a nyereségünkből árat csökkentettünk. Célunk továbbra is az, hogy a magyar vásárlók mindennapjait jobbá tegyük megfizethető IKEA termékekkel és megoldásokkal – ezt mi sem támasztja alá jobban, mint az az 1800 darab termék, aminek sikerült csökkentenünk az árát. A megfizethetőség iránti elkötelezettségünk a szeptemberben indult új pénzügyi évben is folytatódik. Ennek kezdete óta már további 330 termék árát csökkentettük, amelyek közül számos az alváshoz kapcsolódik, ugyanis szeptembertől kezdődően 12 hónapon át az emberek alvásminőségének javítása lesz a fő fókuszban.”

Karina Hartai

Ezen kívül, az új pénzügyi év kezdetével az IKEA folytatja a fejlesztések irányába tett lépéseit is.

„2023 szeptembere óta az IKEA a magyar piacon a termékek 20 százalékának árát csökkentette. Ezek az erőfeszítések az áruházak látogatottságának növekedéséhez vezettek az előző évhez képest, de az értékesítésben nagyjából hasonló csökkenést regisztráltunk, mint globális szinten. Beruházásaink nemcsak a termékeink és megoldásaink megfizethetőségének támogatására irányultak, hanem az áruházak fejlesztésére, a soroksári áruház teljes újjáépítésére és a digitalizációra is. Mindez nem lenne lehetséges nagyszerű munkatársaink nélkül, akik elkötelezettségükkel és kemény munkájukkal minden nap új mércét állítanak”

– tette hozzá Hartai.

A legfontosabb számok:

Az IKEA Kiskereskedelem teljes eladása: FY24: 39,6 milliárd euró (-5%), FY23: 41,7 milliárd euró (+5,7%)

Globális piaci részesedés: FY24: 5,7%, FY23: 5,7%

Online részesedés: FY24: 28%, FY23: 26%

Áruházi látogatások: FY24: 727 millió látogatás (+3,3%), FY23: 697 millió látogatás (+7,4%)

Új helyszínek nyitása: FY24: 43 szervezeti egység, FY23: 60 szervezeti egység

2016 óta az IKEA 30,9%-kal növekedett, mialatt sikerült 24,3%-kal csökkentenie a klímalábnyomát

583 szélturbina, 26 napelempark és +1 millió napelem az IKEA szervezeti egységek tetején

A teljes pénzügyi eredményt november végén adják ki, az átfogó éves összefoglaló és fenntarthatósági jelentés pedig január végén jelenik meg.

forrás: TradeMagazin 10-10

Előző cikk

72. Nemzetközi Fenyőfűrészáru Konferencia

Következő cikk

FATUDAKOZÓ – céghírek, ajánlatok




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version