FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Otthont teremtő JYSK bútoradomány

A fogyatékossággal élő emberek lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását segítő alapítvány munkáját már korábban is többször felkarolta a JYSK. Most az alapítvány Kemencén alakít ki otthont 12 értelmi fogyatékossággal élő embertársunknak, ennek a bebútorozásában segített a JYSK.

Ágykeretekkel, matracokkal, komódokkal és kerti székekkel is támogatta a JYSK a Lámpás ’92 Alapítványt, amely harminc éve segíti fogyatékkal élők lakhatását, foglalkoztatását és művészeti képzését, valamint rászoruló gyermekek ellátását családias környezetben. Képzőművészeti programjuk 20 éve ad lehetőséget értelmi sérült felnőtteknek, hogy a művészeten keresztül fejezzék ki magukat. Emellett több mint két évtizede működik a foglalkoztatási programjuk, melyben valódi munkahelyeket hoznak létre értelmi fogyatékossággal élő embertársaink számára.

Az alapítvány az érintetteknek fenntart egy családi házat is, ennek kezdődött meg a teljeskörű felújítása. A régi ingatlanból gyakorlatilag csak a külső falak maradnak meg, a tervek szerint jövő tavaszra várható az új épület felhúzása.

A JYSK korábban már többször is segített a Lámpás Alapítványnak, így nem volt kérdés, hogy most is szeretnék támogatni őket az új otthon kialakításában. A JYSK az Otthont Teremtünk CSR program keretében közel 4 millió forint összértékű termékadománnyal járult hozzá a felújított családi ház berendezéséhez.

Az adományozott termékek között többek között voltak ágyak, matracok, étkezőszékek és asztalok, kerti bútorok, ruhásszekrények és komódok is

“A JYSK számára az otthonteremtés, a lakóhelyek kényelmesebbé és meghittebbé tétele mindig is a fókuszban állt. Örülünk, hogy ezzel a támogatással is valamilyen módon hozzájárulhatunk ennek az érzésnek a megteremtéséhez” – mondta Szilvási Krisztina, a JYSK Kommunikációs vezetője.

Link a videóhoz: Lámpás Alapítvány átadás

forrás: JYSKNewsRoom

Előző cikk

Sarkvidéki erdősítés veszélyei

Következő cikk

Veled közösen - IKEA pályázat



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Végleg bezár a KIKA

Ausztria: Nem sikerült vevőt találni a neves osztrák bútoráruházláncra, 114 év után az összes üzlet bezár. A KIKA-t…