Csongrád-Csanád és Békés vármegyéről sokakban az a kép él, hogy mezőgazdasági térség lévén kukoricaföldek és búzatáblák váltják egymást, meg nagy szikes legelők.
Pedig ezen az ember által jelentősen átalakított tájon is találunk természeti értékekben bővelkedő erdőket, főleg a nagyobb vízfolyások mentén, és a másként gazdaságosan nem művelhető gyenge termőhelyeken. Jó példák erre a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. Szegedi Erdészete által kezelt, Tiszától keletre fekvő állami erdőterületek.
Nincs a térségben előforduló olyan talajtípus vagy fafaj, mely ne lenne megtalálható az erdészet mintegy 7600 hektárt kitevő erdeiben.
Területének nagy része a Tisza és a Maros folyók hullámterein helyezkedik el, az ott álló erdők mind ember által keletkeztek. Az erdőtelepítések következtében olyan állományok jöttek létre, amelyek a Mártélyi és a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet részévé váltak, és méltók arra, hogy európai jelentőségű Natura2000 besorolást kapjanak.
Gyorsan változik a táj
A hullámtér magasságának függvényében fűz, nyár vagy tölgy és egyéb keménylombos faállományok alkotnak itt erdőket. A hullámtéri jó termőhelyeken az erdő fenntartása mellett a faipar alapanyaggal való ellátása is az erdészet feladatai közé tartozik. A zárt erdőállományt holtágak, időszakos vízállások, ártéri gyepek tagolják. A változatos táj kiváló élőhelyet kínál a vadnak és sok ritka madárfajnak is. A Tisza ezen szakaszát érinti az Országos Kéktúra dél-alföldi szakasza Mindszent térségében.
Üde folyósóként köti össze ez a hullámtérrész a Tiszától nyugatra elterülő Duna-Tisza közi Homokhátságot a Tiszántúl kötött feketeföldekkel jellemzett mezőgazdasági területeivel. A hullámtér embert próbáló kihívások elé állítja az itt élőket és az idelátogató turistákat.
Ősztől tavaszig a csapadéktól, kisebb-nagyobb áradások következtében felázott sáros utak miatt gyakran még gyalogszerrel is nehezen járható a terület. Az utóbbi évek tikkasztó nyári hősége ellen csak az erdő árnyas lombkoronája és a folyó hűsítő vize nyújt védelmet, de éppen ezt kedvelik szúnyogok milliói is. Ha a régi öregeket megkérdezte valaki, hogy nem csípik-e őket is a szúnyogok, csak annyit mondtak apró mosollyal a bajszuk alatt: idővel mindenki megszokja.
Alig távolodunk el 20 kilométert a Tiszától kelet felé, máris teljesen más tájon találjuk magunkat. Ez az, amit az Alföld jellegzetes képének ismernek sokan. Nagy mezőgazdasági területek között kicsiny erdőfoltok, mezővédő erdősávok alkotják az erdészet állományait mostoha termőhelyeken. Főként tölgy és kőris fafajokból álló véderdők találhatók erre, időnként az Alföldre oly jellemző akácosokkal kiegészülve. Az erdészet feladata a talaj-, település- vagy vadvédelmi rendeltetésű erdők fenntartása. Fakitermelést csak szükségből végez bennük az erdész, hogy eltávolítsa az aszályos nyarak után egyre nagyobb mértékben kiszáradó fákat.
Az elődeink által 50-80 éve ültetett erdők az utóbbi években rohamosan pusztulnak. Az erdészet alig tud lépést tartani a természet átalakulásával. Megfeszített munkával próbálja felújítani az erdőket, hogy unokáink is végighaladhassanak a Kéktúra ezen szakaszán, a Derekegyház–Nagymágocs–Árpádhalon térségében lévő erdőkben hűsölve, Szarvas irányába.
Ahol felnőtt, ott dolgozik
Azt mondják, az ember életét, munkáját alapvetően meghatározzák a gyermekkori élmények. Így van ez Soós Zoltán esetében is, aki a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. Szegedi Erdészetének igazgatója. Édesapja Hódmezővásárhely elismert sebészorvosa, elkötelezett vadász, a Tisza-hullámtér szerelmese és amatőr festője volt. Három fiát a természet szeretetére, megbecsülésére nevelte. Zoltán és testvérei a nyári szüneteket rendszerint a mártélyi üdülőtelepen töltötték. El sem lehet jobb helyet képzelni vakációra, mint a mártélyi holtágat körülölelő vízi világot, hullámtéri erdőket. Fekete István Tüskevár című regénye elevenedett meg a hétköznapokban, csak Matula bácsi helyett a Fickó nevű magyar vizsla „felügyelt” rájuk. A régi mártélyi üdülőtulajdonosok tudnának mesélni a Soós gyerekek csínytevéseiről. Nem meglepő, hogy a három fiú erdőmérnök, mezőgazdász, tájegységi fővadász lett.
Soós Zoltán okleveles erdőmérnök, természetvédelmi szakmérnök életútja visszavezetett az Alsó-Tisza hullámterére. A diploma megszerzését követően, rövid vadászati hatósági kitérő után a Szegedi Erdészet műszaki vezetője, majd igazgatója lett.
A Szegedi Erdészet a térség adottságai miatt bővelkedik szélsőségekben, ha az erdőgazdálkodás kihívásait vesszük sorra. Az erdészet nagy része a Tisza, illetve a Maros hullámterén helyezkedik el. Kisebb része Csongrád-Csanád vármegye keleti részén Békés vármegyéig húzódik. E két tájegység alapjaiban eltérő adottságú, emiatt másfajta gazdálkodást is igényel.
Tájvédelmi körzet
A Tisza a 19. századi folyószabályozások során teljesen átalakult. Az alsó szakaszán lévő nagy kanyarulatokat levágták, a folyó ezeken a részeken magas töltések között halad. A levágott nagy holtágak – mártélyi, körtvélyesi vagy saséri – megőrizték eredeti állapotukat, természeti kincsekkel teli oázisok. Mártély–Hódmezővásárhely térségében több kilométer széles hullámtér maradt a töltések között, mely jelenleg jellemzően puhafás ligeterdőknek ad otthont, és tájvédelmi körzetként védett terület.
Ha megnézünk egy száz évvel ezelőtti térképet, a mai erdők területén szántókat, legelőket találunk, ahol a kisparaszti gazdálkodás és külterjes állattartás volt jellemző. A tájvédelmi körzet nagy részét kitevő Ányás-sziget, melyet a Mártélyi holtág határol, a Pallavichini uradalom nyári legelője volt.
A második világháború utáni évtizedekben erdész elődeink keze által váltak mára védelemre méltó erdőtömbbé. Az erdészet feladata, hogy a jellemzően nemesnyár, tölgy, illetve fűz fafajok által alkotott erdőket fenntartsa, gyarapítsa. A folyó adta árvízi elöntések azonban egyre ritkábbak az éghajlatváltozás következtében. A hullámtéri erdőgazdálkodás is egyre inkább eltolódik a töltésen kívüli erdők kezelésének irányába. A mélyebb fekvésekben álló fűzerdők fafajösszetétele átalakul, a holtágak folyamatos vízutánpótlásra szorulnak. Az erdész munkájának már itt is a jövőbe látás képességével kell kiegészülnie. Az elültetett facsemete 50-100 évre kerül a földbe, és meg kell feleljen a jövőbeli környezeti viszonyoknak. De ha a bibliai hét szűk esztendő után a hét bő év is megérkezik, akkor a több hónapos árvízi elöntést is el kell majd viselje.
Belvíz helyett aszály
Az erdészet másik nagyobb erdőtömbje a vármegye északkeleti részén helyezkedik el, Nagymágocs, Derekegyház térségében. Itt a nagy folyószabályozások és vízrendezések következtében teljesen átalakított termőhelyen kell gazdálkodni.
A mezőgazdasági művelésbe vont korábbi vízjárta, kötött réti talajokon csak ott állnak erdők, ahol nem volt gazdaságos a földművelés. Ebben a térségben a 20. század elején a nagybirtokok versengtek egymással, kinél magasabb a gazdálkodás színvonala.
A művelésre alkalmatlan területeken vadászerdőket létesítettek, melyekben messze földön híres vadászatokat tartottak mind a Pallavichiniek, mind a Károlyiak. Ma ezen erdők fenntartása adja a legnagyobb szakmai kihívást az erdészetnek.
Még fellelhetők az erdőben azok az úgynevezett bakhátak, amiket azért szántottak össze, hogy kiemelkedjenek annyira a belvízből, hogy életben maradjon az oda ültetett facsemete. Manapság már csak nagy ritkán alakul ki belvíz, a területet elárasztó természetes vízfolyás nem táplálja a folyamatosan csökkenő talajvízszintet. Az elmúlt évek aszályos időjárása következményeként az idősebb erdőrészek évről évre kiszáradnak. Ebben a térségben már nem folytatható gazdasági célú erdőgazdálkodás. Egy idős erdész kollégám mondása szerint: „Könnyű ott erdésznek lenni, ahol nő a fa magától”. Nálunk minden nap tenni kell valamit azért, hogy megmaradjon.
Fazekas József, DALERD Zrt.
forrás: Magyar Mezőgazdaság / A Mi Erdőnk
