FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Kistelek

A piaccsarnok környezetébe és a gimnázium melletti parkba kerültek az országfásítási program jelenleg futó ütemében beszerzett juharok és a kőrisek.

A kisteleki Helyi Érték Vidékfejlesztési Egyesület pályázott sikeresen az országfásítási program második ütemére, és ennek keretében 25 fát sikerült újra Kistelekre igényelni. Két lépcsőben így eddig összesen 55 fával sikerült szépíteni a program jóvoltából a várost.

faultetes_kistelek_20231010_ck_010

A mostani fásítás keretében juharok és kőrisek kerültek elültetésre. A fásítási munkálatokat az önkormányzat dolgozói Nagy Sándor polgármester és Domonics János alpolgármester, valamint Fekete Péter, a DALERD Zrt munkatársának aktív közreműködésével végezték el.

faultetes_kistelek_20231010_ck_013

Az országfásítási program kimondottan a 10000 főnél kevesebb lakosú városok számára van kiírva, és az idén is 10000 fát osztottak szét a városok között. Ebből a 10 000-ből most 25 került két helyszínre, a piaccsarnok környezetébe és a gimnázium mellett lévő parkba.

forrás: KistelekJárás

Előző cikk

A Derula Kft. FSC® erdőgazdálkodási auditja

Következő cikk

Faültetés fakanállal - Szentendre



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések