FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Földünk Ipari Fái – új kiadás

Örömmel mutatjuk be a Földünk Ipari Fái szakkönyv második, javított és bővített kiadását. Magyar nyelven több, mint 200 fafajt, azok faanyagát, 1300 kiváló fotóval ismertet. A hiánypótló szakkönyv bemutatója 2024. december 9-én lesz Sopronban, de már jelenleg is megvásárolható.

Az első kiadás megjelenését követően nyolc év elteltével az egykori szerzőtársak újra munkához láttak. Összefogásukkal, a Faipari Tudományos Egyesület (FATE) kiadói közreműködésével és a Zol-Gém Kft. jelentős hozzájárulásával újra életre kelt bővített tartalommal a Földünk Ipari Fái c. könyv. Az első kiadás mostanra hiánycikké vált, ezért is fontos volt a megjelentetése, melynek apropóján számos helyen változtatások történtek.

Miben más az új kiadás?

  • Pontosításra, javításra kerültek műszaki információk (fizikai tulajdonságok, mechanikai tulajdonságok értékei). Az alapvető faanatómiai és mechanikai definíciók közérthetőbb megfogalmazást és magyarázatokat kaptak, hogy az olvasó könnyen megérthesse a könyv műszaki és faanatómiai tartalmú leírásait.
1
  • Új jelölések kerültek bevezetésre, melyek segítik a könyv értelmezését. Így a színek már nem csak fő fejezetet jelentenek, hanem az egyes kontinenseken élő fákat. Lombos és fenyő szimbólum került a fafajokhoz. A keresztmetszeti képeken a bélsugár irányát piktogram jelöli, hogy laikus szem számára is rögtön értelmezhető legyen a fotó.
  • A világ fagazdálkodása rész az újabb ENSZ és FAO jelentések alapján frissült. A CITES és a fakereskedelem nemzetközi szabályozása fejezetben jelentősen bővült a kereskedelmi korlátozás alá eső fafajok száma a túlzott fakitermelés, a trópusi területek túlhasználata és az illegális fakereskedelem miatt. A CITES fajlista bővülése a teljes könyvben szükségessé tette az egyes érintett faanyagok aktualizálását is.
5
  • Számos érdekességgel, kiemeléssel bővült a faanyagok jellemzése, például a teakfa és padouk színe miként változik a megmunkálás során, és miként lehet azt homogenizálni. Szakma- és kultúrtörténeti szemelvényekkel gazdagodtak a leírások, így például, az urunday fához került egy kis meglepetés olvasmány. Összehasonlító faanyagjellemzéssel és fotóval új fafajok is bekerültek a régi leírások közé, így a gyantásciprus (Calocedrus decurrens), a jarrah (Eucalyptus marginata), a brazil dió (Ocotea porosa) és a garapa (Apuleia leiocarpa) gazdagítják a korábbi ismertetőket.
2
  • Bővült a könyv az új szerzők, Németh Róbert és Báder Mátyás közreműködésével, melynek célja, hogy az Európában előforduló fafajok között a mediterrán régió és szárazabb területek fái is bemutatást kapjanak tekintettel arra, hogy a hazánkat is érintő klímaváltozás hatására várható egyes fajok jelentősebb térhódítása. Új fejezetek a könyvben:
    Dél-Európa Pinus fenyői – Pinus spp.
    Európai ciprus – Cupressus sempervirens
    Ezüstfa (keskenylevelű ezüstfa) – Elaeagnus angustifolia
    Törökmogyoró – Corylus colurna
7

A könyv alkotói hálás köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik anyagi hozzájárulással segítették a Földünk ipari fái második kiadásának megjelenését:

Jaf
Németh Fa
SEFAG logo fehér
Szolvegy
Zol

E könyvet lapozgathatja laikus olvasó, ki a képek világán át eljuthat a faanyag megismeréséig. Ajánlott asztalosnak, faipari szakembernek, hogy ismereteiket ébren tartsa, bővítse és pontosítsa. Szól e könyv a szakoktatónak, hogy jól és jóra használják az összegyűjtött tudást a szakmában és az oktatásban. Mert e mű nem csupán a faanyagról szól, hanem az emberről is, aki a fával együtt él, és a fáról, ami ősidőktől fogva az ember belsőjének, gondolatainak része. Sokféle célból, tankönyvtől a karácsonyi ajándékig megvásárolható 13 900 forintért Sopronban a Faipari Tudományos Egyesülettől, vagy a Cédrus könyvkereskedésben.

Budapesten a FAGOSZ árusítja és természetesen postai úton is lehet belőle rendelni. Bízunk benne, hogy a bemutatott szakkönyv mindenki megelégedésére fog szolgálni a jövőben.


Farkas Péter / Dr. Báder Mátyás / Prof. Dr. Németh Róbert

Terjedelem: 616 oldal
Méret: B5 (24,5×17 cm)
Kötés: keménytáblás

A FAGOSZ szakkönyvesboltjában rendelhető bruttó 13.900 Ft (+szállítás) áron.

Megrendelem a fenti könyvet

UGRÁS A FAGOSZ TELJES SZAKKÖNYVLISTÁJÁHOZ
(FAIPAR, FAFELDOLGOZÁS, FAKERESKEDELEM, FATERMÉKEK, ERDŐGAZDÁLKODÁS, VADGAZDÁLKODÁS, …) 

FAGOSZ

Előző cikk

Adventi erdőtelepítés

Következő cikk

Sokszínű élőhelyfejlesztés a határ két oldalán



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések