FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fajátékok, faanyagok világa

Elkötelezetten népszerűsíti a faanyagot és a fatermékeket dr. Gerencsér Kinga Zöld Toll díjas soproni író, egyetemi professzor. Nemrég megjelent könyvében a fajátékokra szeretné felhívni a szülők figyelmét.

Dr. Gerencsér Kinga nevéhez több fával kapcsolatos könyv fűződik: a Faműves mesterségek, A fa ezer arca, a Sikertörténetek és az újonnan megjelent Környezetbarát játékok – Barangolás a fajátékok világában. – Régóta dédelgettem a szívemben, hogy megírom a fajátékokról szóló könyvemet, amire a három gyermekem inspirált. Amikor még kicsik voltak, megtapasztaltam, hogy a szép fajátékokból alig van választék a játékboltok polcain. Emellett faipari mérnökként tanítottam az egykori Nyugat-magyarországi Egyetemen (ma már Soproni Egyetem), ahol elindítottuk a fajátékkészítésre specializálódott fakultatív tantárgyat, ami nagy érdeklődésnek örvendett.

A munkámnak köszönhetően sok tapasztalatot szereztem a témában – kezdett bele a könyv születésének történetébe a szerző. A fa a legideálisabb alapanyag, amiből a régi időkben is sok mindent készítettek, de a műanyag megjelenésével háttérbe szorult.Hozzátette, a közelmúltban megjelent könyvében szeretné felhívni a szülők és óvodapedagógusok figyelmét arra, hogy környezetbarát, hazai termékekkel játsszanak a gyermekek, amivel nemcsak az ipart, de a környezetünket is támogatjuk.

A szerző legújabb könyvében közel háromszáz kép segítségével bemutatja, hogy miért ideális alapanyag a fa, összehasonlítva más nyersanyagokkal. Továbbá célja a tudatos vásárlás elterjesztése a köztudatban. Részletesen és pontosan ismerteti mind- azokat a korábbi és köztünk élő alkotókat, akik figyelemre méltó termékeikkel hozzájárultak a magyar fajátékkultúrához. Végül ízelítőt ad a Soproni Egyetem hallgatói által készített fajátéktervekből és kreatív ötleteikből, hogy hogyan lehet ágakból és különböző egyszerű fatermékekből játékokat készíteni.

Dr. Gerencsér Kinga nevéhez több könyv is fűződik. Fotó: Máthé Daniella

– A fa a legideálisabb alapanyag, amiből a régi időkben is sok mindent készítettek. Jellemzőek voltak a fajátékok, de a műanyag megjelenésével háttérbe szorultak, hiszen az sokkal olcsóbb. Viszont a minőségük kifogásolható, hamar tönkremennek, a környezetre is károsak és a felhasználásuk véges, hiszen kőolajszármazékokból készülnek. Ezzel szemben a fa újratermelhető, ha elhasználjuk és kidobjuk, akkor lebomlik és újra a tápláléklánc részévé válik.

Másrészt a fa megköti a szén-dioxidot, amivel csökken az üvegházhatás is. A fajátékok mellett szól az is, hogy nemzedékeket szolgálnak ki, hiszen ma is ugyanúgy használhatók nagyszüleink játékai – részletezte dr. Gerencsér Kinga.

forrás: KISALFÖLD

Előző cikk

Erdészeti szakszemélyzet jogosulti alapképzése és vizsgáztatása

Következő cikk

Action Speaks a természetvesztés ellen



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések