FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Építészhallgatói Tervpályázat nyertesei

Lezárult a JAF Holz Építészhallgatói Tervpályázata. A verseny során több mint 150 hallgatói csapat regisztrált, és végül több mint 80 érvényes pályamű érkezett be a megadott határidőre. A díjátadón összesen 12 pályaművet díjaztunk és emeltünk ki, két kategóriában.

Április 11-én, pénteken került sor a JAF Holz által szervezett Építészhallgatói Tervpályázat ünnepélyes díjátadójára. A hazai történetünkben először meghirdetett, 7 millió forint összdíjazású pályázat célja az volt, hogy a faépítészet új generációjának adjon lehetőséget a bemutatkozásra – fókuszban a CLT építéstechnológiával.

A verseny során több mint 150 hallgatói csapat regisztrált, és végül több mint 80 érvényes pályamű érkezett be a megadott határidőre.

A magas színvonalú tervek értékelésében neves építészekből, szakmai vezetőkből álló zsűri vett részt, akik elkötelezetten és részletesen vizsgálták a hallgatók elképzeléseit – figyelembe véve az építészeti gondolatot, a CLT technológia tudatos alkalmazását és a fenntarthatósági szempontokat.

A Budapest Műszaki Egyetem dísztermében megrendezett díjátadón összesen 12 pályaművet díjaztunk és emeltünk ki, két kategóriában.

A végeredmény
CLT szerkezetű lakóépület kategória
I. helyezettPuszti Dániel Balázs, Kovács KendeBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
II. helyezettFleischer BalázsDebreceni Egyetem
III. helyezettMolnár Blantisz, Sebő Dániel, Paksi Benedek     Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Megvételt nyertIlyés Dorina Lídia, Varga-Lapos Patrícia     Budapesti Metropolitan Egyetem
CLT szerkezetű épület/építmény kategória
I. helyezettArató Bodza AnnaBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
I. helyezettImre Flóra FanniBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
II. helyezettKas MilánMoholy-Nagy Művészeti Egyetem
II. helyezettMező AnnaBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
III. helyezettSárkány Balázs, Komár Vanessza, Deák Angéla  Pécsi Tudományegyetem
III. helyezettTalmácsi ÁronBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Megvételt nyertCsontos HannaBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Megvételt nyertNagypéter SzabolcsBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Vállalatunk nevében köszönjük!

Ezúton is szeretnénk gratulálni minden pályázónak a befektetett munkáért, a kreatív megközelítésért és a bátor gondolatokért! Külön köszönettel tartozunk a zsűritagoknak, akik szakmai tudásukkal és elkötelezettségükkel kiemelkedően támogatták a pályázat értékelési folyamatát.

A pályázat nem jöhetett volna létre partnereink nélkül. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Binderholz. a Fakro Magyarország, a PREFA Magyarország, a Jankó Ablak, a Remmers Magyarország, a Schlotterer, valamint a CELO Fixing Technology támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a pályázat valós és inspiráló élmény lehessen a résztvevők számára.

A tervpályázatot több egyetemi előadás is megelőzte, ahol több száz hallgató ismerkedhetett meg a CLT szerkezeti lehetőségeivel és a faépítészet jövőjével. A visszajelzések és a beérkezett tervek alapján egyértelmű, hogy a fiatal generáció nyitott és érdeklődő a természetes, innovatív építőanyagok iránt.

Bízunk benne, hogy ez a program egy hosszú távú szakmai párbeszéd kezdete volt, és a jövőben is lehetőséget biztosíthatunk a hallgatóknak arra, hogy bemutassák elképzeléseiket a fenntartható építészet terén.

(x) JAF Holz Ungarn Kft.

Előző cikk

Aggályos perui törvénymódosítás

Következő cikk

BIOTIKA a biológiai sokféleségért



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Valétálás a Soproni Egyetemen

Fáklyákkal kísérve vonultak végig a Sopron utcáin a Soproni Egyetem végzős hallgatói. Százak kísérték a menetet, az utcákat…