FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A magyar erdőgazdálkodás fenntartható

Az erdők biztosítják a jövő generációinak életminőségét, éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk megőrzésükre, fenntartásukra és gyarapításukra – mondta Nagy István agrárminiszter az Országos Erdészeti Egyesület 155. vándorgyűlésének ünnepélyes szerdai megnyitóján, Sárváron.

A magyar erdőgazdálkodás fenntartható, ezt az évszázados szakmai tapasztalat és az eredményes gyakorlat mellett a szigorú jogszabályi keretek és a hatékony állami ellenőrzés is biztosítja, a természetvédelmi szempontok pedig a törvények erejénél fogva épülnek be az erdőkezelésbe – emelte ki köszöntőjében az agrárminiszter.

A gazdálkodás alapja az erdészeti hatóság, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti park igazgatóságok együttműködésében készített körzeti erdőterv. Ahol a jogszabályok és az erdőterv szerint gazdálkodnak, ott fel sem merülhet a fenntarthatóság hiánya vagy a természet rombolásának vádja – mondta el Nagy István.

Hangsúlyozta, évszázados alapelv, hogy minden hasznosított fa helyén újat kell nevelni. Ez biztosítja, hogy Magyarország erdőterülete nem csökken, hanem növekszik, éppen ezért hazánkban nem beszélhetünk erdőirtásról – húzta alá.

A fenntartható erdőgazdálkodásról szólva elmondta, számos kormányzati program támogatja az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodását és az erdőtelepítéseket. A cél, hogy a jelenlegi 25 százalékról 2030-ra 27 százalékra növeljük az ország erdei fa- és cserjefajokkal borított területét.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Hozzátette, folyamatosan nő az ökológiailag értékes idős erdők nagysága, például a 100 évnél idősebb tölgyesek és bükkösök területe csaknem a duplájára nőtt, jelenleg 160 ezer hektár. Szintén releváns adat, hogy 2010 óta megduplázódott a folyamatos erdőborítással kezelt területek, örökerdők aránya is, jelenleg eléri a 200.000 hektárt, az erdőterület mintegy egytizedét – hangsúlyozta.

„Nemcsak törvényi, de erkölcsi kötelességünk megőrizni és fenntartható módon gazdálkodni hazánk zöldvagyonával, az erdőkkel” – zárta köszöntőjét az agrárminiszter.

Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő civil szakmai szervezete az Országos Erdészeti Egyesület mintegy 160 éve szolgálja az erdőket. Az idei vándorgyűlésnek a 45 ezer hektárnyi állami erdőterületet gondozó Szombathelyi Erdészeti Zrt. adott otthont.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

EUDR - feketelista várható

Következő cikk

Szakmakóstoló tábor erdészetre is



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Körzeti erdőtervezés 2026

Az erdők állapotának figyelemmel kísérését, szolgáltatásai, haszonvételi lehetőségei folyamatos biztosítását, az erdőhöz fűződő közérdek érvényesülését, valamint a fenntartható…