FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lettországi Ifjúsági Erdész EB

2025. május 21-24. között rendezték meg Lettországban az Ifjúsági Erdész Európa-bajnokságot, (ESCFS: European Student Championship in Forestry Skills) Magyarországot a KASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum csapata képviselte.

A csapattagok: Horváth Marcell 12.b; Sümegi Máté 12.b; Czanek Kristóf 11.b; Kiss Dávid 11.b; Zergi Attila segítségével rövid, de intenzív felkészülést követően vállalták a kihívást.

Az 1440 kilométeres utazás május 19-én indult, első nap Lengyelországban szálltunk meg, majd másnap délután érkeztünk meg Ogre városába, ahol a helyi mezőgazdasági technikum szervezésében zajlott a verseny.

A megnyitó után a kollégiumban kaptunk kényelmes elhelyezést, finom vacsorát, vártuk kíváncsian a verseny első napját. A reggel gyorsan jött, fél ötkor már napkelte volt, este tízkor pedig még világos, az ország északi elhelyezkedése miatt!

Rövid utazás után az erdőben kezdte meg csapatunk a 16 állomásból álló pálya feladatait, itt növények, állatok felismerése, becslés, számítási feladatok valamint elsősegély-nyújtás témákban, angolul kommunikálva teljesítettek diákjaink a legjobb tudásuk szerint.

Ezt a napot a Nemzetek Estje zárta, ezen a színes programon minden részt vevő ország ízelítőt kínál jellegzetes ételeiből, zenével és tánccal, beszélgetéssel töltöttük az időt. Rövid videót az iskola Facebook-oldalán lehet megnézni a fiúkról, a vidám hangulathoz ők is hozzájárultak, megtáncoltatták a lányokat igazi magyar módra!

A második napon az élő fa döntése szerepelt a versenyprogramban, amiben versenyzőinknek még nem volt sok alkalma jártasságot szerezni, mégis teljes erőfeszítéssel végezték a feladatot!

A verseny harmadik és negyedik, záró napján a Tervete-ben megrendezett országos mezőgazdasági kiállításon zajlott a többi versenyszám: a gallyazás, kombinált darabolás és a lánckímélő darabolás.

Versenyzőink minden igyekezetükkel azon voltak, hogy Zergi Attila útmutatásai segítségével a lehető legjobban teljesítsenek a versenyszámokban, egymást segítve, egy csapatként!

A versenyszámok után a kiállított mezőgazdasági, erdészeti gépeket is szemrevételezték, szakmai ismereteiket bővítették.

Hasznos tapasztalat volt maga a versenyen való részvétel, hiszen ez a fiatal, és mindössze két hétig együtt felkészült csapat elsősorban arra kapott lehetőséget, hogy nyelvtudását felhasználva szakmai ismereteit bővíthesse, motivációt szerezve a jövő évi versenyre!

Vasárnap reggel szívélyes búcsút vettünk a versenybíróktól, akik biztatták a fiúkat a részvételre jövőre: See you next year!

Hazafelé ismét Lengyelországban szálltunk meg, hétfő délután érkeztünk Sopronba, Zergi Attila 3500 kilométer problémamentes utazás után tette le a csapatot a kollégiumban, köszönet érte!

Hálásan köszönjük az Iskola és Igazgató Asszony lelkesítő támogatását, a gondos szervezést, amivel lehetővé tette utunkat!

Utazásunkat jelentős összeggel támogatta az Országos Erdészeti Egyesület és az Erdész-Faiparos Diákok Baráti Köre, köszönjük szíves hozzájárulásukat!

Köszönjük a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum utazásunkhoz nyújtott segítségét, valamint Főigazgató Úr nélkülözhetetlen jóindulatú pártfogását!

Kiss-Szőke Ágnes, kísérő tanár, Roth Gyula Technikum

Előző cikk

Illegális fakitermelés Kárpátalján

Következő cikk

MTA Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version