FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

PANFA klaszter találkozó – meghívó

Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a PANFA Klaszter a sikeres klaszter akkreditációs pályázat során elnyerte az Iparági Klaszter címet, amelyet az ország több száz klasztere közül a pályázaton indulókból mindössze tíz klaszter érdemelt ki.

Az elismerés ünnepélyes átadására ősszel kerül sor, ugyanakkor szeretnénk már korábban is megosztani meglévő és leendő partnereinkkel örömünket és közösen megünnepelni ezt a jelentős eredményt, amihez minden klasztertag hozzájárult.

Ezúton tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket a július 17-én, Dunaharasztiban, megrendezésre kerülő klasztertalálkozóra, közös ünneplésre.

A rendezvény középpontjában a klaszterfejlesztési lehetőségek és az erdőalapú gazdasági együttműködések állnak majd.

Meggyőződésünk, hogy a hazai erdőgazdálkodási- és faipari ágazat együttműködésének összehangolt fejlesztése alapvető feltétele egy versenyképes, integrált, erdőalapú gazdaságnak, amely magában foglalja a magyar fa- és bútoripar exportorientált megerősítését is.

KLASZTERFEJLESZTÉSI ÜNNEPI FÓRUM

időpont: 2025. július 17., 10.30 – 14.00
helyszín: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Budapesti és Pest megyei Oktatási Központja
2330 Dunaharaszti, Boróka u. 3.

PROGRAM
10.00 – 10.30 Regisztráció

10.30 – 10.45 Akkreditált Iparági Klaszter cím elnyerésének ünnepélyes bejelentése, pohárköszöntő
| Horváth Ferenc, PANFA Klaszter, klaszterelnök

10.45 – 11.00 2025-ös klaszterminősítés Fókuszban: eredmények és következő lépések
| Keller Péter, programvégrehajtási igazgató, Nemzeti Fejlesztési Központ Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Főigazgatóság

11.00 – 11.15 PANFA eredmények, Klaszter fejlesztési stratégia irányai
| Pakainé dr. Kováts Judit, klaszterfejlesztő, PANFA Klaszter bizottsági tag, EFFIX-Marketing Kft.

11.15 – 11.30 Új tagok bemutatkozása

11.30 – 11.45 Az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. lehetőségei az ágazati innovációban
| Pap László, ügyvezető, Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft.

11.45 – 12.30 Networking ebéd

12.30 – 14.00 Workshop: Az erdőalapú gazdasági együttműködések elősegítése
| Csoportos ötletbörze erdész-faiparos együttgondolkodás és utána a csoportötletek átbeszélése majd feladatfelosztások a szervezetek között.

14.00 Összegzés, a rendezvény zárása

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, az alábbi linken keresztül: https://bit.ly/44wme2X
Jelentkezési határidő: 2025. július 10. 17 óra

Bízunk benne, hogy személyes jelenlétetekkel megtisztelitek rendezvényünket!

üdvözlettel: Pakai Péter Sándor, klasztermenedzser

PANFA

Előző cikk

DE: Erdő- és fakészlet-stratégia szükséges

Következő cikk

Mi lenne, ha őserdőket szeretnénk?




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version