Délkelet-Európa egyik legnagyobb papírgyártó vállalata nagyjából 42 milliárd forint értékben épít új üzemcsarnokot Szolnokon, aminek nyomán 55 munkahely jön majd létre a városban, ráadásul felépül egy biomassza erőmű is – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.
A tárcavezető a Drenik Hungary Kft. friss beruházásának bejelentésén kifejtette, hogy a szerb tulajdonú papírgyártó vállalat 42 milliárd forintnyi értékben új üzemcsarnokot épít, amihez a kormány 9,5 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő 55 új munkahely létrejöttét.
Tudatta, hogy ezen projekt nyomán háromszorosára nő a gyártási kapacitás, ráadásul felépül egy olyan biomassza erőmű is, amelynek köszönhetően mindez a károsanyag-kibocsátás bővülése nélkül történik majd meg.
“Magyarországon mi büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt húsz évben mi voltunk az egyik olyan ország a világon, amelyik úgy tudta jelentősen növelni a gazdasági teljesítményét, hogy eközben csökkentette a károsanyag-kibocsátását” – emlékeztetett.
“Nő ezzel a beruházással a magyar papíripar gyártási kapacitása, csökken az importszükséglet, nőni fog az exportteljesítmény, ami pedig az egész magyar gazdaság teljesítménye szempontjából meghatározó jelentőségű” – folytatta.
Majd rámutatott, hogy Délkelet-Európa egyik legnagyobb papírgyártó vállalatáról van szó, a beruházás pedig világosan demonstrálja, hogy máris kézzelfogható gazdasági eredményei vannak a Magyarország és Szerbia közötti történelmi megbékülésre alapuló stratégiai együttműködésnek.
forrás: MTI
FATÁJ kiegészítés: a bejelentés szerinti 42 milliárd forintnyi beruházási összegből számítva ez 763,6 millió forint/új munkahely! A magyarországi teljes munkaidős minimum-bér (minimálbér) bruttó összege 2025. január 1-től havi 290 800 Ft. Éves szinten ez a bruttó összeg: 290 800 Ft × 12 = 3 489 600 Ft. Ha a munkáltatói összköltséget is figyelembe vesszük (2025-ben a munkáltatónak 328 604 Ft havonta) akkor az éves összköltség: 328 604 Ft × 12 = 3 943 248 Ft.
A 9,5 milliárd forintnyi állami támogatási összegből 2 409 főnek lehetne egy évig, vagy a jelzett 55 főnek közel 44 évig minimálbért fizetni.
