A Fakitermelő Világbajnokságok Nemzetközi Szervezete (IALC – International Association of Logging Championships) 2026. március 12. és 16. között rendezi meg a nagy megmérettetést a Szlovéniai Sentjernejben.
A Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány önkéntesei három helyszínen, Miskolc-Garadnán, Fertőbozon és Mátrafüreden rendeztek országos versenyeket 30 fős fakitermelő-sportoló induló gárdával.
Az október 4-i „Kántor János” Fakitermelő Emlékverseny után kialakult a válogatott tágabb kerete. A döntés, gallyazás, kombinált és lánckímélő darabolás, valamint a szerelés versenyszámokban a csapattagságért kilenc fő szállt ringbe. A két helyszínen november 19-ig tartó edzés, és mérés sorozat alapján a női, ifjúsági férfi és felnőtt férfi (3 fő), összesen öt fős csapat kiválasztásra került.
Akik Magyarországot képviselik a Szlovéniában megrendezésre kerülő Fakitermelő Világbajnokságon:
Veres Boglárka (női)
Fódi Dominik (U24)
Dávid Gábor (profi)
Gerőcs János (profi)
Rittlinger Róbert (profi)
A tartalék versenyző Szép Szabolcs (profi).
A csapat vezetője Juhász István, edző Kozák András, a szaktanácsadó Kontra László a Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány elnökhelyettese.
A válogató versenyek lebonyolításában a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola (Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta), valamint a Mátra Erdészeti Technikum és Szakképző Iskola (Mátrafüred) működött közre. A helyszínen kívül független bírákat és önkéntes segítő erdész tanulókat biztosítottak. A felkészülés pénzügyi hátterét az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárságának Erdőgazdálkodási Főosztálya és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara biztosította.
Köszönjük a támogatóink segítségét!
További sikeres felkészülést kívánunk a magyar csapat tagjainak!
