Valószínűleg csak a jogszabályok sűrűjében jobban eligazodó szakemberekben tudatosult, hogy az erdőtörvény 2017-es módosítása során fogalmilag miért váltotta fel az átalakító üzemmódot az átmeneti üzemmód.
Az utóbbi 2017-ig kifejezetten az örökerdőgazdálkodási üzemmódra való átállásnak biztosított kereteket. Az átmeneti üzemmóddal a jogalkotó emellett az örökerdőgazdálkodás és a hagyományos vágásos üzemmódú erdőgazdálkodás, mint két szélsőséges megoldás között egy finomabb léptékekben folyó, de a módszereit tekintve inkább vágásos erdőgazdálkodásnak is teret kívánt biztosítani. Az átmeneti üzemmód ezen új „lába” tehát elsősorban nem az örökeredőgazdálkodásra való átmenetet célzó gazdálkodási módszert jelenti, bár arra is jó szakmai lehetőségeket biztosíthat.
A cikkben az átmeneti üzemmódnak ehhez az új lábához kapcsolódó erdőművelési és faállomány-gazdálkodási lehetőségekről lesz szó.
A fentiek alapján talán már érthetőbb az „átmeneti” jelző. A törvénymódosítással tehát, fifikásan ugyan, de valójában kialakításra került egy új, negyedik aktív erdőgazdálkodási üzemmód.
Különösen érdekessé teszi az átmeneti üzemmód kérdéskörét, hogy időközben a vágásos üzemmódról az örökerdő üzemmódra való átálláshoz szükséges átalakítási időszak külön üzemmódban való kezelésére – jogszabálymódosítás következtében – ma már jóval kisebb esetkörben van szükség. Ezzel az átmeneti üzemmód nagyobbrészt már csak a progresszív, vágásos üzemmódú erdőgazdálkodási megoldásokat fedi le.
Finom léptékekben zajló, azaz térben és időben jobban elaprózott, és így folyamatosabb faállomány borítást biztosító erdőgazdálkodásra valójában a vágásos üzemmód keretei között is lehetőség van. Az átmeneti üzemmód ebben a megközelítésben tehát nem több, mint egy minőségjelző címke. Akkor lehet érdemi jelentősége az üzemmód elhatárolásának, ha egy ebbe a körbe tartozó erdőgazdálkodási módszer nehezen illeszthető be a hagyományos vágásos üzemmódú erdőgazdálkodásra kialakított fogalom- és szakmai szabályrendszerbe, így speciális szabályozást igényel. Az alábbiakban ismertetett elképzelés például kifejezetten ilyen.
Az átmeneti üzemmód által biztosított új jogszabályi lehetőség az elmúlt közel egy évtized alatt nem igazán telt meg tartalommal, pedig feltételezhető, hogy sok erdész szakember és erdőgazdálkodó komfortosabban érzi, illetve érezné magát a két szélsőség között. Különösen a nagyobb területű véghasználatokat és/vagy rövid ciklusú erdőfelújításokat alkalmazó erdőgazdálkodási megoldásokat ugyanis egyre több támadás éri a társadalom részéről, és az erdészek zöme is érzi, hogy sok helyen lehetne másképpen is gazdálkodni… Illetve ezt valójában sokan meg is teszik, csak nem tudják, hogy ezzel az új értelmezés szerint valójában már ki-ki lépnek a vágásos üzemmód keretei közül. Az örökerdőgazdálkodás pedig egy kicsit olyan, mint egy csodálatos, de bonyolult zenemű. Jó hallgatni végre, de ma még zenekar legyen a talpán, amelyik tökéletesen el tudja játszani, illetve minden vidéki kultúrház nem is alkalmas erre.
E cikk születését nagyban befolyásolta, hogy az erdészeti klímaadaptációról folyó közös gondolkodás során éppen az alkalmazkodást támogató erdőművelési módszerek terén tapasztalunk jelentős innovációs hiányt. Holott az erdőgazdálkodás, kiemelten az erdőfelújítás megnövekedett kockázatainak kezelése érdekében a gazdálkodási módszereinket is nyilvánvalóan górcső alá kell vennünk.
Azt már elhisszük, hogy a környezeti változások az erdőket és az erdőgazdálkodást is érintik, a megoldásokat illetően azonban egyelőre még mintha megállt volna a gondolkodásunk a fafajpolitikai lehetőségeknél: elegyítés vagy fafajcsere őshonos és/vagy idegenhonos fajajokkal. Illetve ahogy utaltunk rá, az egyre nagyobb területeken és egyre kifinomultabban alkalmazott örökerdőgazdálkodás sok helyen ígéretes lehetőség az erdő klímaellenállóságának javítására, ami a módszer szélesebb, bár várhatóan továbbra sem meghatározó körben való alkalmazását vetíti előre.
Az örökerdőgazdálkodásra való áttérés mellett tehát hasznos lenne más progresszív erdőgazdálkodási módszereken is gondolkodni, amelyre az átmeneti üzemmód megfelelő kereteket biztosíthat. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ennek a folyamatnak is legyenek „erdőművelés professzorai”, azoknak pedig gyakorlati követői, mint az örökerdőgazdálkodás esetében.
Nézzük először, mit is tartalmaznak az „új” üzemmódra vonatkozó rendelkezések:
Evt. 19. § (2) Az erdőgazdálkodás üzemmódja lehet:
…
- c) átmeneti üzemmód: az erdőgazdálkodás fő célja a vágásos üzemmódról az örökerdő üzemmódra való áttérés, vagy a homogén, közel egykorú faállományok kisterületű szerkezeti változatosságának a növelésével az erdőborítás vágásos üzemmódú erdőgazdálkodáshoz képest folyamatosabb fenntartása a (3) bekezdésben, valamint az átalakítási, illetve erdőfelújítási tervben foglaltakkal összhangban;
…
(3) Átmeneti üzemmód esetében az erdőfelújítási időszak lehetséges elhúzása érdekében a véghasználati és erdőfelújítási tevékenységek térben, illetve időben több ütemben kerülnek végrehajtásra, az erdőben az átalakítási vagy erdőfelújítási tervben foglaltak szerint legfeljebb 1,5 hektáros egybefüggő, erdőfelújítási kötelezettség alatt álló, végvágott területeket keletkeztető véghasználatokra kerül sor, és e tevékenységek végrehajtása során kiemelt szempont az erdő felújulásának vagy felújításának folyamatos biztosítása.
Keretszabályozásnak nem is kell ennél több, a többit találja ki hozzá a szakma: az erdőművelés professzorok és a gyakorló erdészek.
A rendelkezésben érdemi fogódzót az 1,5 hektáros térmérték jelent. A véghasználatok tér- és időbeli elaprózása nem új keletű igény, illetve elképzelés. A megvalósítást azonban sokszor megnehezíti, hogy a lehetőség majdnem mindig a véghasználati kor közeledtével merül fel, amikor az idő faktor már komoly korlátozó tényező. Talán emiatt is a feladványnak jellemzően úgy próbálunk megfelelni, mint az egyetemi hallgató a vizsgaidőszak utolsó hetében a halogatott vizsgáinak: jó esetben a végére érünk a folyamatnak az eredeti elképzelések szerint, de sokszor nem jut rá elég idő.
A következőkben megpróbálunk felvázolni erre egy ígéretesebb megközelítést. Előre bocsátandó, hogy az ismertetett módszert a jelen jogszabályi és szakmai szabályrendszerben legfeljebb kísérleti erdő rendeltetés mellett lehetne alkalmazni, de ettől a korláttól most tekintsünk el.
A javasolt megoldás rövid leírása:
A megközelítés lényege az, hogy az erdőgazdálkodás tekintetében elkülönülten kezelt, legfeljebb 1,5 hektáros területrészeket (a továbbiakban: parcella) ne közvetlen érintkezéssel, sakktáblaszerűen próbáljuk kialakítani – ahogy az jelenleg a véghasználati területi korlátok miatt gyakran történik –, hanem szigetszerűen, az egyes parcellákat elhatároló sávokkal (a továbbiakban: köztes sáv) elválasztva. A térbeli rend kialakításának pedig ne a véghasználati korlátoknak való megfelelés legyen az elsődleges célja (azt csak egyfajta járulékos haszonnak tekintsük), hanem az, hogy az erdőklíma sérülésével járó bolygatást összességében a minimálisra szorítsuk.
Vegyünk kiindulásként egy egyszerű példát, egy vágáskora derekán járó, vágásos üzemmódú, homogén adottságú és kialakítású erdőrészletet, amelyben a faállományt a hagyományos módszerek szerint tarvágással termelnénk le, majd mesterséges úton újítanánk fel. A javasolt módszerre való átállás ebben az esetben az alábbiakból áll:
- Egy térképen, vagy akár azonnal a terepen köztes sávokkal határoljunk el 0,5 – 1,5 hektáros parcellákat. A köztes sávok szélessége sok tényező függvénye lehet. Erről most talán elég annyit írni, hogy fél vagy egy famagasságnál keskenyebb sáv kialakítása várhatóan nem hozza meg a kívánt eredményt, a köztes sávok területének az arányát pedig legfeljebb 50%-ig érdemes növelni. A parcellákat érdemes tájba simulóan, szabálytalan alakzatokkal és legalább a sarkokon lekerekített ívekkel kialakítani (a végeredményt egyfajta boci- vagy zsiráf folt mintázatként képzelhetjük el).
- A példában leírt esetben az erdőrészletben a véghasználat még nem időszerű, sőt addig még jelentős idő áll előttünk. Az új erdőgazdálkodási módszerre való átállás első üteme így a köztes sávoknak a véghasználati korhoz képest előrehozott letermeléséből és felújításából áll. A köztes sávok területén az erdőklíma az erdőfelújítás időszakában jelentősen nem romlik, hiszen azokat mindkét oldalról a közrefogott parcellák középkorú faállományai övezik. Az utóbbi területeken ebben az időszakban csak nevelővágásokra kerül sor.
- Amikor a köztes sávokban létesített új faállomány már kellően megerősödött ahhoz, hogy a közrefogott parcellákban a véghasználat és erdőfelújítása időszakában az erdőklímát hathatósan védje (akár 20-40 évvel az első ütem megkezdése után), kezdődhet az átállás második üteme, azaz a parcellák véghasználata, és felújítása.
- A továbbiakban a vágásérettségi kornak megfelelő időszakonként az előbbi két ütem ismétlődik.
Amennyiben az átállást a véghasználathoz közelebbi időpontban szeretnénk megkezdeni, akkor az előbb ismertetett két ütemre fordított sorrendben kerülhet sor. A köztes sávok ebben az esetben az eredeti állapotukban választják el és védik a parcellákat, amíg arra szükség van. A felújításukra akkor kerülhet sor, amikor erre a védelemre már nincs szükség, illetve a parcellákban kialakuló új faállomány ehhez már megfelelő viszont védelmet biztosít.
A térbeli rend kialakítása persze sok esetben a fent leírtaknál lényegesen összetettebb feladat. Az erdőrészletben lehetnek ugyanis például közelítőnyomok, turistautak, a kezelést meghatározó különböző terepalakulatok, erdőszegélyek, faállománytípus- és termőhelyi mozaikosság, felnyíló erdő vagy terméketlen foltok, eltérő szerkezetátalakítási és klímaadaptációs feladatok, faanyagmozgatási és tárolási szempontok, kíméleti területek, habitát fák stb., továbbá az erdőrészlethez csatlakozhatnak hasonlóan átalakítandó erdőrészletek. Ezekhez a térbeli rend kialakításakor mind-mind alkalmazkodni kell, illetve lehet.
A példában leírt egyszerű esetekben tehát a módszer mindössze annyiban különbözik a hagyományos tarvágásos erdőgazdálkodástól, hogy az erdőrészlet véghasználatát és felújítását térben és időben egymástól jelentősen elváló két ütemben hajtjuk végre. Így viszonylag egyenletes eloszlásban mindig van olyan faállomány az erdőrészletben, ami védi az erdőklímát az éppen felújítás alatt álló területrészeken is. A megoldás tájképvédelmi szempontból is előnyös, hozzájárul a táji léptékben egyenletesebb erdőborításhoz.
A módszer – akár a köztes sávokban, akár pedig a parcellákban – a faállomány fokozatos felújítóvágással, illetve természetes felújítással való megújításával is alkalmazható. Sőt, a faállomány letermelésére és felújítására az egyes parcellákban eltérő módokon (eltérő faállománytípusokkal, technológiákkal vagy akár időben széthúzva) is sor kerülhet. Magasabb vágásérettségi kor esetén az sem kizárt továbbá, hogy egy-egy vágásciklust kettőnél több ütemmel tervezzünk meg.
A köztes sávokban végzett előrehozott erdőfelújítás az előbbiek mellett arra az esetre is egy kézenfekvő lehetőséget biztosít, hogy ha a klímaváltozásból adódó kockázatok csökkentése érdekében a környezeti viszonyoknak jobban ellenálló fafajokat, alfajokat vagy származásokat szeretnénk alkalmazni, és ezzel nem akarjuk megvárni a véghasználati kort. A speciális térbeli rendet kihasználhatjuk továbbá arra is, ha az előbbi klímaadaptációs lehetőségeket nem a teljes területen, vagy az erdőrészleten belül nem azonos módon és mértékben szeretnénk alkalmazni.
A röviden felvázolt módszer az alapos előkészítést követően megfelelően átlátható, jól tervezhető és ellenőrizhető, bár nyilvánvalóan ehhez a gazdálkodási módszerhez is ki kellene találni a megfelelő tervezési, erdőtervezési, nyilvántartási és hatósági ellenőrzési módszereket, mint az örökerdőgazdálkodás esetében. A módszer továbbá egy sor további cél és szempont szerint bizonyára még tovább „színezhető”. Ennyire azonban most még ne szaladjunk előre.
Azt azonban érdemes kiemelni, hogy a javasolt módszer a szakma felé támasztott új elvárásoknak (pl. társadalmi elvárások, természet- és élőhelyvédelmi, valamint helyreállítási célok, klímaadaptáció) várhatóan jobban megfelel, miközben a tő mellett, kicsiben ugyan, de valójában a jól ismert és nagy tapasztalattal alkalmazott erdőgazdálkodási tevékenységeket végezhetjük.
Visszatérve a cikk elején írt hasonlathoz: a javasolt módszer nem olyan prózai, mint a hagyományos vágásos erdőgazdálkodás, és nem olyan komoly zene, mint az örökerdőgazdálkodás, inkább egyfajta kellemes jazz muzsika az új módszerekre fogékony erdészek, erdőgazdálkodók számára.
Ha a leírtakkal kapcsolatban észrevétele van, amit megosztana másokkal, vagy kíváncsi mások véleményére, akkor vagy itt található facebook posztban írhatja, olvashatja azokat, vagy elküldheti az erdeszet@nak.hu címre.
forrás: NAK / Erdészet
