Az alaptörvény módosítását kezdeményezte a Tisza Párt két képviselője. Melléthei-Barna Márton és Hantosi István az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság elnöke indítványa.
A módosítás további célja annak egyértelművé tétele, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) vagyona továbbra is a nemzeti vagyon körébe tartozik, ezért annak kezeléséért és sorsáért az állam közvetlen felelősséggel tartozik – áll a törvényjavaslat indoklásában. A KEKVA-val kapcsolatban a hatályos alaptörvény azt tartalmazza, hogy ezen alapítvány létrehozásáról, működéséről, megszüntetéséről, valamint közfeladata ellátásáról sarkalatos törvény rendelkezik.
Ezen rendelkezés helyett a módosítással az kerülne az alkotmányba, hogy a KEKVA vagyona nemzeti vagyon, alapítói jogait a kormány gyakorolja, amely meg is szüntetheti ezeket az alapítványokat. A megszüntetett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyetemes jogutódja az állam.
A módosító javaslatról és a hazai erdőgazdálkodás körül folyó jelenlegi társadalmi közbeszéd erdészet szakmai megítéléséről adott rövid interjút prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, mely az alábbi lejátszó segítségével nézhető meg.
forrás: OEE
