A történelem előtti időkben az erdőtüzek gyakoriságát nem csupán a természetes éghajlati folyamatok, hanem a korai földművesek égetéses mezőgazdasági tevékenysége is jelentősen befolyásolta. A Gdański Egyetem (UG) és a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem (UAM) mintegy 13 ezer évet átfogó kutatása rávilágít arra, hogy az emberi környezet-átalakítás már évezredekkel ezelőtt, a neolitikumban is drasztikus hatást gyakorolt a mérsékelt égövi erdőkre.
A dr. Alicja Bonk geológus által vezetett kutatócsoport a lengyelországi Gorzyńskie-tó fenéküledékét elemezte. A kutatók úgynevezett „éves laminált” üledékeket vizsgáltak, amelyek szerkezete a fák évgyűrűihez hasonlóan évente rakódik le egy világos és egy sötét réteg formájában, így rendkívül pontos kronológiai sorrendet biztosítanak.
A több mint tíz méter vastag, a teljes holocént és a késő pleisztocént (köztük a mintegy 800 évig tartó Allerød-interstadiálist és a nagyjából kétszáz éves fiatalabb Dryas-korszakot) is lefedő rétegsorozatból a tudósok 1046, centiméteres vastagságú mintát elemeztek geokémiai módszerekkel. A rétegekben talált növényi mikroszén (100 mikrométernél kisebb, regionális tüzekre utaló) és makroszén (100 mikrométernél nagyobb, helyi tüzeket jelző) részecskék alapján rekonstruálták az egykori tüzek kiterjedését és gyakoriságát.
A kutatás megállapította, hogy míg a korai időszakokban az erdőtüzek kizárólag a hideg és száraz klíma okozta természetes folyamatok voltak, mintegy hatezer évvel ezelőtt – a középső újkőkorban – ugrásszerűen megnőtt a tüzek gyakorisága. Jakub Niebieszczański régész a Lengyel Régészeti Nyilvántartás (AZP) adatai alapján igazolta, hogy a tó környékén ekkor jelentek meg a korai földműves kultúrák tárgyi emlékei. A pollenelemzés bizonyította a gabonafélék jelenlétét is.
Dr. Bonk szerint a prehisztorikus emberek az irtásos-égetéses gazdálkodást alkalmazták: a fák kivágása után a területet felgyújtották, hogy termőföldhöz jussanak. Mivel ez a módszer hamar kimerítette a talajt, a gazdálkodók folyamatosan újabb területeket égettek fel, ami állandósította az erdőtüzeket a régióban. Érdekesség, hogy a kutatók az elmúlt évszázad üledékeiben mindössze két tűzeset nyomát találták, ami a modern, megelőzésre és gyors oltásra épülő erdőgazdálkodás hatékonyságát bizonyítja, bár a globális felmelegedés és a szárazságok miatt napjainkban (például 2026 elején) ismét növekszik az erdőtüzek kockázata.
A tanulmány megkérdőjelezi azt a gyakori feltételezést, miszerint az őskori környezet érintetlen „ősállapotban” létezett az ipari forradalomig. Az irtásos-égetéses mezőgazdaság a neolitikus forradalom egyik legfontosabb technológiai vívmánya volt Közép-Európában, amely lehetővé tette a vadászó-gyűjtögető életmódról a letelepedett, élelmiszer-termelő társadalmakra való áttérést.
Bár ez az archaikus eljárás ma is létezik néhány alacsonyan iparosodott ázsiai országban, a modern Európában – beleértve a lengyelországi és a magyarországi szigorú büntetőjogi szabályozásokat is – az ilyen jellegű szándékos égetés, az erdei ökoszisztémákra és a klímára gyakorolt rendkívül káros hatásai miatt, ma már szigorúan tiltott. A gorzyńskie-i iszaprétegek tehát nemcsak az éghajlatváltozás lenyomatát őrzik, hanem az ember környezetalakító tevékenységének első, évezredekkel ezelőtti drasztikus beavatkozásait is.
forrás: MúltKor
