Az elmúlt hónapokban több, egymástól független szakmai és civil kezdeményezés is átfogó javaslatot tett a magyar erdők jövőjére. A HUN-REN állásfoglalása, a WWF Magyarország ajánlásai, a Nemzeti Erdőprogram javaslata, a Civil Erdőprogram felhívása és a FAGOSZ koncepciója összehasonlítva azt mutatja, hogy a különbségek mellett meglepően széles az egyetértés az alapvető célokban.
A négy, eltérő hátterű szakmai anyag – a HUN-REN állásfoglalása, a WWF Magyarország javaslatcsomagja, a „Legyen új Nemzeti Erdőprogram!” című szakpolitikai javaslat és a Civil Erdőprogram felhívása – ugyan más nézőpontból közelíti meg a magyar erdők jövőjét, mégis meglepően sok közös elemet tartalmaz. A dokumentumok összevetése alapján kirajzolódik egy olyan közös irány, amelyre hosszú távú nemzeti konszenzus is épülhet.
Mindegyik dokumentum abból indul ki, hogy a klímaváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése és a vízháztartási problémák alapvetően új kihívások elé állítják a magyar erdőgazdálkodást. Egyetértenek abban is, hogy az erdők jelentősége messze túlmutat a faanyagtermelésen: felértékelődnek a természetvédelmi, klímavédelmi, vízvédelmi, rekreációs és egészségügyi szolgáltatások.
Szintén közös pont a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módok térnyerésének támogatása. Bár az egyes szerzők eltérően fogalmaznak a tarvágások korlátozásáról és az örökerdő-gazdálkodás üteméről, abban széles körű egyetértés mutatkozik, hogy a természetközelibb erdőkezelésnek növekvő szerepet kell kapnia.
A védett és Natura 2000 területek kezelésének átalakítása szintén valamennyi dokumentumban megjelenik. A WWF és a HUN-REN elsősorban természetvédelmi oldalról közelít, míg a Nemzeti Erdőprogram és a Civil Erdőprogram ezt részletes intézményi és jogi javaslatokkal egészíti ki.
Közös elem a vadlétszám csökkentésének szükségessége, az inváziós fajok visszaszorítása, a természetes vízháztartás helyreállítása, valamint az erdők állapotának korszerű monitoringja és tudományos nyomon követése.
A dokumentumok hangsúlyozzák az állami támogatási rendszer átalakításának szükségességét is. Egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy az erdőgazdálkodók ne kizárólag a faanyagtermelésből származó bevételekre támaszkodhassanak, hanem az erdők közérdekű szolgáltatásai is megfelelő társadalmi és pénzügyi elismerést kapjanak.
Jelentős különbségek ugyanakkor elsősorban a hangsúlyokban figyelhetők meg. A WWF javaslatai a természetvédelmi szempontokat helyezik előtérbe, míg a HUN-REN állásfoglalása tudományos bizonyítékokra építve elsősorban az ökológiai reziliencia növelését tekinti elsődlegesnek.
A Nemzeti Erdőprogram ezzel szemben átfogó szakpolitikai keretet kíván kialakítani. Az ökológiai célok mellett részletesen foglalkozik az állami és magánerdő-gazdálkodás, az erdészeti igazgatás, a támogatási rendszer, a monitoring, a tűzifaellátás és az intézményi garanciák kérdésével.
A Civil Erdőprogram ezt a megközelítést tovább bővíti a társadalmi részvétel irányába. A hangsúly itt már nem csupán az erdők kezelésén, hanem a közös gondolkodás, a társadalmi konszenzus és a civil szervezetek bevonásának módszertanán van.
A vizsgálatba bevont FAGOSZ-koncepció új dimenziót ad ehhez a gondolkodáshoz. Míg a másik négy dokumentum elsősorban az erdők kezelésére koncentrál, a FAGOSZ az erdőalapú körkörös gazdaság teljes értékláncát helyezi előtérbe. A fenntartható erdőgazdálkodást a hazai faipar fejlesztésével, a tartós faipari termékek előállításával, a szén hosszú távú tárolásával és a fosszilis alapanyagok kiváltásával kapcsolja össze.
Ez a megközelítés nem ellentéte, hanem kiegészítője a többi dokumentumnak. A WWF, a HUN-REN, a Nemzeti Erdőprogram és a Civil Erdőprogram elsősorban az erdő ökológiai, társadalmi és intézményi kérdéseire keres választ, míg a FAGOSZ azt vizsgálja, hogyan lehet a fenntarthatóan kezelt erdőkből származó faanyagot a lehető legnagyobb klímavédelmi és gazdasági értékké alakítani.
Talán ez az összehasonlítás legfontosabb tanulsága: a különbségeknél sokkal több bennük a közös. Mindegyik dokumentum (illetve azok fogalmazói) olyan erdőket képzel el, amelyek ellenállóbbak a klímaváltozással szemben, természetesebbek, több közösségi értéket teremtenek, és hosszú távon is fenntarthatóan működnek. Az eltérések inkább abban vannak, hogy melyik megközelítésre helyezik a fő hangsúlyt: a természetvédelemre, a tudományra, a szakpolitikára, a társadalmi részvételre vagy éppen a körkörös bioökonómiára.
Éppen ezért egy új Nemzeti Erdőprogram kidolgozásakor nem érdemes ezeket a dokumentumokat egymással versengő elképzeléseknek tekinteni. Sokkal inkább olyan, egymást kiegészítő építőelemeknek, amelyek együtt teremthetik meg egy korszerű, tudományosan megalapozott, társadalmilag elfogadott és gazdaságilag is fenntartható magyar erdőstratégia alapjait.
Tóth János, FAGOSZ / FATÁJ
