FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Véget ért a 28. FeHoVa kiállítás

A régió legjelentősebb fegyver-, horgászati és vadászati eseményére csaknem 25 ezren látogattak ki a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.

Sikeresnek ítélik a szervezők a 28. FeHoVa fegyver, horgászat és vadászat nemzetközi kiállítást, amelyen idén csaknem 200 kiállító vett részt.* Többségük magyar cég volt, de képviseltették magukat a szomszédos országok kiállítói is. Ahogy Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a megnyitón elmondta: két évvel ezelőtt az FeHoVa volt az egyik utolsó kiállítás, amelyet a járvány és a korlátozások előtt tartottak, idén pedig ez az egyik első, amit „az új normalitáshoz igazodva” rendeznek meg. „Örülök, hogy ebben a nehéz időszakban is ilyen sokan vannak, akik kitartottak – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a kiállítás állandó, mégis folyamatosan változik, adaptálódik. Kiemelte a Hungexpo különösen sikeres részvételét az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon, a FeHoVa PLUSZ kiállítással.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kiállításon arról beszélt, hogy „a Közép-Európában kiteljesedett magyar vadászati kultúra a legmagasabb szintet képviseli”. Környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi hasznát a túlszaporodó ragadozók gyérítésével és a vadászati turizmus bevételeivel példázta. Kiemelte, hogy csak idehaza 70 ezren vadásznak és 700 ezren horgásznak.

Az agrárminiszter a megnyitón a vadászokkal és a horgászokkal kiépített együttműködését eredményesnek, tevékenységüket társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt értékesnek, hagyományaikat megőrzésre érdemesnek nevezte. Nagy István hangsúlyozta, hogy a vadász soha nem öl feleslegesen, a vadállományt gondozza és gyarapítja, a horgászok pedig a természetes vizek védelmében, a vízminőség és a vízparti környezet javításában töltenek be nélkülözhetetlen szerepet. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a vadászok a rájuk bízott értékekkel felelősen gazdálkodva, korszerű, hosszú távon is fenntartható vadgazdálkodást végeznek. A vadászható fajok állományának kezelése hazánkban mintegy 30 milliárd forintot jelent évente.

Sokan voltak kíváncsiak a FeHoVa szakmai és közönség programjaira, köztük a Nadler trófeaszemlére és az érmes magyar gím és dám trófeákra, valamint a Madárvilág diorámára, ahol ezúttal külön szekciót kaptak a vadászható fajok mellett a védett és fokozottan védett fajok is.

A FeHoVa egyik legjobban várt, legnépszerűbb eseménye a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság, amelyet ezúttal tizedik alkalommal rendeztek. A győztes idén Czakó Attila lett. A 2. helyezett Kasper Áron, a 3. pedig Kasper Máté. Nagy siker volt idén is a Vadászkürtös Fesztivál, valamint a VIII. Ifjúsági Vadászkürtös Szóló Verseny is. Utóbbi gyermek kategóriájának győztese Juhász Áron, az ifjúsági kategória győztese pedig Vitális Zsombor lett.

Idén a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ legnagyobb, A pavilonjában egy térben mutatkoztak be a vadászok és a horgászok. Utóbbiak is sikeresnek könyvelték el a kiállítást. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke, Szűcs Lajos a megnyitón azt mondta: a MOHOSZ az ország legnagyobb civil szervezeteként közfeladatok tucatjait látja el, és szükségesnek nevezte a természetvédelmi célú, horgász-vadász stratégiai együttműködés létrehozását.

A FeHoVa horgász szekciójában sokan voltak kíváncsiak a világ- és Európa-bajnok horgászok bemutatóira az óriásakváriumnál, amely évek óta a kiállítás egyik legnépszerűbb része. De a pergető medencénél zajló előadásokat is folyamatosan figyelemmel kísérte a publikum, ahol szintén neves horgászok osztották meg tudásukat, csalivezetési technikáikat az érdeklődőkkel. A horgász színpadnál pedig számos látogató hallgatta az előadásokat, amelyeken a horgász szakma kiváló képviselői vettek részt.

A FeHoVa kiállítással egy időben rendezték a 9. FeHoVa Winter Dog Show-t, a MEOESZ szervezésében, amelyen több száz négylábú és gazdáik vettek részt.

Forrás: Hungexpo

*[fehova.hu szerint: 177]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap

Következő cikk

Erdészeti Tudományos Konferencia - visszanézhető



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések