FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Zselici tanulmányúton a 9.A osztály

Iskolánkból május 18-án szakmai tanulmányon vettek részt a 9. évfolyamos erdésztechnikus tanulók., kísérőik Lukács Andrea osztályfőnök és Guricza Zoltán oktató voltak. Uticéluk a SEFAG Zrt. Zselici Erdészete volt.

A tanulmányúton az erdőgazdálkodás, azon belül a természetes és mesterséges erdőfelújítások, erdőnevelés, erdővédelem, fahasználat, termőhely, közjólét, vadgazdálkodás, illetve a kerületvezető erdész feladatai voltak a témakörök.

A Hotel Kardosfa parkolójából az első bemutató helyszínére, a Csárdahelyre érkeztek, ott ifj. Pintér Ottó erdészeti igazgató, Pintér Ottó nyugalmazott erdészeti igazgató, Freller Mónika erdőművelési ágazatvezető és Javós Zoltán kerületvezető erdész fogadta őket. Innentől ők kalauzolták a csapatot a nap folyamán. Természetes felújítás folyamatába adtak betekintést, hiszen egy bekerített és megbontott – magtermésre váró – természetes felújítás alatt álló erdőrészletet láthattak első körben, majd ennek folytatásaként egy már befejezett természetes felújítást láthattak.

Utána egy letermelt, erősen ezüsthársas állomány alapján különböztették meg a természetes és mesterséges erdőfelújítást. Az erdőgazdálkodás szorosan összekapcsolódik a vadgazdálkodással, ennek a közgazdasági vonulatát is megemlítették. A zselici táj szépségét kiaknázva esett szó a közjóléti erdők hasznosításáról, a túranyomvonalak, tanösvények, közjóléti berendezések használatáról. A ropolyi tónál fogyasztották el az ebédet.

A tanulók számára hasznos, szakmailag kiváló előadásokat hallhattak. Talán ezek a tanulmányutak is hozzájárulnak ahhoz, hogy jó szakembereket neveljünk iskolánkban.

Forrás: marcaliportal.hu
Írta: Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola
Megjelent: 2022. május 23. hétfő, 11:46

Az eredeti cikkhez 27 képből álló képsorozat is tartozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Klímaváltozás és erdőgazdálkodás

Következő cikk

Méheket vet be a környezeti állapot vizsgálatára a Soproni Egyetem



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések