FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Dicsértessék a Bakony!

Fotós:  Rimányi Zita 

Az ökoerdők lényege a folyamatos erdőborítás megoldása, ez a leginkább zöld megoldás. A természetes megújulást igyekeznek ezekben biztosítani, tarvágás és ültetés helyett foltokban cserélik a fákat és amőba alakú részeket hagynak köztük. Erről is szó volt a Bakonyi Zöldkör legutóbbi rendezvényén.

– Dicsértessék a Bakony! – jegyezte meg Váradi József, a Bakonyerdő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi főmérnöke előadása elején és beszélt arról, hogy 62 hektárnyi erdőt kezelnek, a Kis-Balatontól a Magas-Bakonyig változatos flórájú, faunájú tájon, három megyét, 154 települést érintően. A terület 65 százaléka valamilyen formában természetvédelem alá tartozik, azaz kiváló élőhelyek. Az erdő egy szerkezeti egység, a klíma gyorsabban változik nála, a vele foglalkozóknak feladata az értékes faanyag előállítása, ugyanakkor a biodiverzitás, a biológiai sokféleség megőrzése. Ezért alkalmazkodóképességét igyekeznek erősíteni. A szakember megemlítette a szigorú tervezést e téren, aszerint, jogszabályok, kontrollok alapján végzik munkájukat. Minden erdőrészre vonatkozóan megvannak előre a tervek, ugyan ma már számítógépes programok révén követik azokat, de bizonyítékként megmutatta, hogyan nézett ki ezek 1935-ös kézzel írott változata egy ugyancsak vaskos könyvben. 

Két erdész között a természetőr: Szedlák Tibor a Verga, Vers József a nemzeti park és Váradi József a Bakonyerdő képviseletében Fotó: Rimányi Zita

– Az erdész nem fát vágni szeret, az erdőt szereti és nagy időtávokat kell átlátnia – szögezte le Váradi József. Úgy értelmezi teendőiket, hogy a társadalmi igényeket fordítják le napi feladatokra, többek közt a nyersanyag, a vízbázis védelme, a széndioxidmegkötés érdekében. Szavai szerint az élőhelyfenntartás az erdőkben nem konzerválást jelent, hanem a helyreállító folyamatok óvását. Lehet, hogy ahol most bükköst látunk, a klímaváltozás, a biológiai inváziók miatt, a rugalmasan alkalmazkodás révén nem az lesz később. 

Fotós:  Rimányi Zita 

A cél a folyamatos erdőborítás, az, hogy a fák több korosztálya, több faja legyen jelen egyszerre, lágyszárúak is. Ez a kirándulóknak bozótosnak tűnik, de a dzsumbuj a természetes, a fenntartható. Elérése érdekében az egyik módszer az, hogy foltosan, egy-egy kisebb részen változtatnak az egykorú fákból álló területen, a másik, hogy amőba alakú részeket meghagyva olyan helyeket alakítanak ki, ahova visszahúzódhatnak a fajok és ha szükséges, onnan újra elterjedhetnek. A tarvágás és csemeték ültetése helyett elérik a természetes megújulást, növelik az ilyen területek arányát az ökoerdőgazdálkodás jegyében.

Fotós:  Rimányi Zita 

Mivel környékünkön egyre aszályosabb, szárazabb az időjárás, ezért óvatosan próbálkoznak olyan fafajok behozásával, amelyek ezt a klímát már megszokták, Dél-Erdélyben, Bulgáriában, Grúziában. Szaporítják csemetekertjükben, kísérleteznek egyelőre ezekkel. 

forrás: VEOL 03-12

Előző cikk

Tűzifa, pellet, brikett, apríték => 5%-os áfakulcs lesz egy évig

Következő cikk

Biomassza alapú fűtés, energiahatékonyság



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…