Hazánk erdeiben túrázva a robusztus, egészséges fák mellett többször találkozhatunk korhadó tönkökkel vagy viharok által megtépázott, letört koronájú törzsekkel is. Ezek láttán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a terület gazdálkodói miért nem távolítják el a pusztulófélben lévő fákat, ám fontos tudni, hogy az erdők természetes egyensúlyának fenntartásához ezek a holtfák is nélkülözhetetlenek.
fotó: Bózsó Gyula – Bölcső, Bükki Nemzeti Park
A kidőlt, pusztulófélben lévő fákat többek között azért szükséges az erdőterületen hagyni, mert számos állatfaj számára ezek jelentik az életet. Szűkös üregeik és halomba rakott vastag ágaik egyedülálló élő- és búvóhelyet kínálnak számos odúlakó madár, emlős, ízeltlábú, gomba vagy kétéltű számára, de egyes fák rejtekadó odvaiba akár még denevérek is beköltözhetnek.
Néhány faj kimondottan a nagyobb tömegű kidőlt törzseket kedveli, hiszen ezek több nedvességet képesek magukban tartani, és jobban tompítják a hőmérsékleti szélsőségeket is. Ha tehát ezeket a tönköket, holtfákat eltávolítanánk a területről, velük együtt eltűnnének a hozzájuk kötődő állatfajok is, mellyel nagymértékben csökkenne az erdők biodiverzitása.
fotó: Kandolka Károly – Vihar után, Duna-Dráva Nemzeti Park
A korhadó fák azért is különlegesek, mert számos bogárfaj él és fejlődik bennük. Magyarországon például 6300 bogárfaj előfordulásáról tudunk, közülük pedig mintegy ezer kötődik kimondottan holtfákhoz. Egyik legismertebb közülük a tekintélyes külsővel bíró nagy szarvasbogár. A védett faj hatalmas pajorjai a tölgyfák elhalt gyökereivel táplálkoznak, 4-5 éves fejlődésük során pedig akár saját tömegük hússzorosának megfelelő mennyiségű fát is elfogyaszthatnak. A tuskókban, gyökerekben kisebb testű cincérek is kifejlődhetnek, de ehhez az élőhelyhez kötődik a díszbogárfélék többsége, és a látványos fizimiskájú orrszarvúbogár egyedfejlődése is.
Mindez jól példázza, hogy e bogárfajoknak kulcsfontosságú szerepe van a holtfák lebontásában, ezáltal pedig a tápanyagok talajba és az erdei ökoszisztémába történő visszajuttatásában. A korhadó fák fokozatos eltűnése miatt sok bogárfaj már most veszélyeztetettnek számít, s számuk a jövőben még tovább emelkedhet.
fotó: Stein András Valentin – Szarvasbogár, Kiskunsági Nemzeti Park
Egy nemzetközi kutatás szerint például 688 európai bogárfaj közül 5 súlyosan veszélyeztetett, 51 veszélyeztetett, 37 pedig sebezhető státuszba került az élőlények természetvédelmi státuszát bemutató Vörös Listán. A holtfák eltűnése legfőképp a pattanóbogár-, ganajtúró-, holyva- és gyászbogárféléket sodorhatja a kihalás szélére.
A korhadó fák kitermelése mellett ráadásul más zavaró hatások is veszélyeztetik ezeket a bogarakat, így a városiasodás, a turizmus, az erdőtüzek, a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és a klímaváltozás is csökkenti populációik méretét.
A védelmüket szolgáló természetvédelmi törekvések szempontjából külön nehézséget jelent, hogy a rovarvilág celebjeit jelentő szentjánosbogarakhoz képest a korhadéklakó bogaraktól a legtöbben viszolyognak, így ezen a területen jóval nehezebb kivívni a nagyközönség támogatását.
fotó: Szűcs Boldizsár – Végtelen éjszaka, Duna-Dráva Nemzeti Park
Pedig ezek a “nemszeretem” bogarak kulcsszerepet játszanak a tápanyagok újrahasznosításában, továbbá fontos táplálékforrást jelentenek a madarak és az emlősök számára. Ezen kívül kapcsolatba kerülnek más szervezetekkel is, mozgásukkal pedig elősegítik egyes baktériumok, gombák, atkák és fonálférgek adott területen történő szétszóródását. Ökológiai szerepük tehát megkérdőjelezhetetlen, hosszútávú fennmaradásuk azonban csak akkor biztosítható, ha az elhalt fatörzsek fontosságát egyre többen felismerik és elfogadják.
Legközelebbi kirándulásunk alkalmával jusson tehát eszünkbe: a bemutatott élőlényközösség természetes egyensúlyának fenntartása érdekében rendkívül fontos, hogy az általunk látott holtfák a helyükön maradjanak.
Forrás: Magyar Nemzeti Parkok
