Bruttó 280 millió forintos uniós támogatással elindult a Kisnémedi zöld infrastruktúra fejlesztése projekt, melynek nyitányát szombaton, a Falu- és Gyereknap keretében jelentette be ünnepélyesen Sölch Gellért, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Edelman György, a település polgármestere.
A beruházás az elmúlt évek egyik legnagyobb projektje Kisnémediben – mondta a helyettes államtitkár, aki Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője nevében is köszöntötte a jelenlévőket.
Sölch Gellért felidézte, hogy a településen számos sikeres projekt valósult meg kormányzati támogatással, az elmúlt öt évben 21 ilyen volt. Ebben benne van a belterületi utak fejlesztése, a minibölcsődéhez és az óvodához nyújtott támogatás, de olyan támogatások is, mint a szociális tűzifa, a falugondnoki busz vagy a rezsitámogatás – részletezte.
![](https://1.bp.blogspot.com/-W9eL47vzEQs/YBBrJEkiWiI/AAAAAAAAANI/zI2V1xKfiRk0Qo9PTEa3OhH9YdlgqDiBQCLcBGAsYHQ/w640-h288/gosztonyikert.jpg)
Sölch Gellért emlékeztetett, hogy a most induló fejlesztés már régóta felmerülő elképzelés. A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, hogy a Gosztonyi-kúria, amelynek zöld területei megújulnak, Kisnémedi életének és történelmének egyik legfontosabb sarokköve, a település életének egyik legfontosabb központja.
Edelman György, a mintegy 750 fős Pest vármegyei település polgármestere köszöntőjében azt emelte ki, hogy a kertnek korhűen kell elkészülnie, s ennek kapcsán elmondta, hogy 17 ezer új növény kerül bele.
![](https://kisnemedi.asp.lgov.hu/sites/kisnemedi/files/styles/cikk/public/imce/2022-04/park_0_0.png)
Hegyi Ágnes jegyző ismertetője szerint a TOP PLUSZ támogatással megvalósuló Kisnémedi zöld infrastruktúra fejlesztése című projekt célja a település központjában található Gosztonyi-kúria és környezete zöld infrastruktúrájának fejlesztése.
A beruházás három területet ölel fel: a Gosztonyi-kúria előtti fogadóudvart, a Gosztonyi-kúria feletti felsőparkot és a Gosztonyi-kúriával átellenben található Ifiparkot. A projekt várhatóan 2024 végén fejeződik be.
forrás: MTI