FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ökoiskolák találkozója

Tizedik alkalommal szervezték meg találkozójukat azok a nagykanizsai és városkörnyéki általános iskolák, amelyek ökoiskola címmel is rendelkeznek. Pénteken Eszteregnyén, a Zalaerdő Zrt. obornaki Nyitnikék Erdei Iskolájában többek közt filmvetítés, szellemi és ügyességi versenyek, illetve hulladékkezeléssel kapcsolatos feladatok várták a diákokat.

A rendezvény házigazdája a Kiskanizsai Általános Iskola volt, amelynek intézményvezetője, Molnár István lapunknak elmondta: míg a korábbi találkozókon általában három intézmény vett részt, a jubileumra való tekintettel most ötre bővült a közreműködő intézmények száma.

– Nagykanizsán majdnem valamennyi általános iskola örökös ökoiskola címmel rendelkezik, ezért is hívtuk meg azokat a társintézményeket, amelyek a korábbi találkozókból kimaradtak – magyarázta Molnár István. – A rendezvény inkább találkozó, annak ellenére, hogy a diákok nyolcfős csapatokat alkotva állat- és növényvilággal, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos versenyfeladatokat oldanak meg. Ennek célja, hogy erdei környezetben ismereteket szerezve, azokat a gyakorlatban alkalmazva tanuljanak a gyerekek, gyűjtsenek tapasztalatokat, illetve még inkább kialakuljon bennünk egyfajta ökotudatos szemléletmód.  

Molnár István hozzátette: a házigazda szerepkörét évenkénti váltásban adják egymásnak, így jövőre a palini iskoláé lesz a feladat. A bővítés lehetősége is fennáll, hiszen azok a középiskolák is jelezték már a csatlakozási szándékukat, amelyek kisgimnáziumi, azaz 9. alatti évfolyamokkal is rendelkeznek.

forrás: ZAOL

Előző cikk

Csődközelben a Kika/Leiner

Következő cikk

Lezárták a csóványosi kilátót



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések