FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lezárt erdei sétány a Bükkben

Lezárták a bükki Mária-sétányt. / Forrás: BNR/BOON.HU

Lillafüreden a Mária kegyhelyeket felfűző sétányon fakidőlések és kőomlások fordulnak elő, ezért a balesetveszély elkerülése érdekében átmenetileg lezárták.

Kőomlás és fakidőlés veszélye miatt lezárták az egyik lillafüredi turista útvonalat, a Mária-sétányt, a Meseútból pedig két ládikát ki kell hagyni, számolt be róla a Borsod Online, az Északerdő Zrt. erre a helyszínen hívja föl a figyelmet egy lezárással, elektronikus felületein eddig nem értesítette a túrázókat.

A Mária sétány a lillafüredi autós parkolóból indul, majd a piros és zöld turistajelzéseket követve lehet lejutni egy alagúthoz, majd a Patrona Hungariae szoborfülkéhez. Az ösvény aztán a hegyoldalba vágva folytatódik, a fehér- kői feljárótól pedig a piros és sárga jelzéseken vezet a Limpiászi feszület elnevezésű tábori oltárhoz.

A Meseút így is bejárható, de két ládikát sajnos ki kell hagyni. A Hétmérföldes Meseutat tavaly szeptemberben adták át. A kellemes két és fél kilométeres séta elsődleges fókusza a mesék és a természet megismerése. A Meseút során a látogató meseházakat talál, melyek tematikája válogatott népmesékre épül, melyeket meseterápiás tudással dolgoztak át, hogy minden korosztálynak izgalmas kaland legyen. A tanösvény állomásai a kulccsal nyitható, apró házikók.

forrás: HEOL

Előző cikk

Erdőmánia - 2.rész

Következő cikk

Kanadai erdőtüzek pusztítása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…