A gödöllői erdészeti arborétum telepítését 1902-ben kezdték meg: a két világháború viszontagságai után, az 1960-as években indult egy új, nagyszabású telepítési program a területen az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) kutatóinak vezetésével.
A gödöllői erdészeti arborétum telepítését 1902-ben kezdték meg, az akkori földművelésügyi miniszter, Darányi Ignác rendeletére (egyidejűleg létesült mellette az Állami Méhészeti Gazdaság is). A növénygyűjtemény létrehozásának eredeti célja a nálunk állományokat nem alkotó fafajok, elsősorban a fenyők honosítása volt. A két világháború viszontagságai után, az 1960-as években indult egy új, nagyszabású telepítési program a területen az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) kutatóinak vezetésével.
Ekkor alakult ki a jelenlegi állománykép a kutatási céllal telepített 154 különböző erdőtípussal, amelynek része a majd félhektáros „mézelő erdő” is. Ez egy különleges, nem szokványos erdészeti arborétum abban a tekintetben, hogy az ide ültetett fafajok bemutatása nem egyesével történik, hanem erdőszerűen, erdőtársulási szinten, a velük kialakult jellemző lágyszárú növények és cserjék kíséretében. Így ebben a tekintetben a természetes folyamatok is jobban megismerhetők, illetve bemutathatók.
Az arborétum a természetben megtalálható fafajok és a nemesített erdészeti fajták génbankjaként is működik.
Az erdészeti kutatások napjainkban is zajlanak az ERTI-vel kötött együttműködési megállapodásuk alapján. Az arborétum erdészeti kezelési és fenntartási feladatait a Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói Erdészete látja el.
A ’Rózsaszín AC’ akácállomány azonosítója: Gödöllő helység 138. tag G jelű erdőrészlete. Ezt az azonosítót az erdoterkep.nebih.gov.hu oldalon beírva, könnyen megtalálhatjuk az erdőrészletet (1. ábra).
Az oldalon a távcső ikonra kattintva tudunk keresni, a megjelenő panelbe kell az azonosítót begépelni: „Gödöllő 138/G”. Majd a keresésre kattintva megjelenik a keresett erdőrészlet (2. ábra).
Maga a terület 150–250 méteres tengerszint feletti magasságon helyezkedik el, 2,5–5 fokos lejtéssel. (Az Arbo-Park kapujától 10 perces sétával könnyen megközelíthető.) A faállomány termőhelytípus-változata: KTT-TVFLN-RBE-MÉ-H, ami azt jelenti, hogy cseres-kocsánytalan tölgyes klíma (KTT) (átlagosan 600 millimétert meghaladó évi csapadékmennyiséggel, 9 °C feletti éves középhőmérséklettel és 50–55 százalék közötti júliusi 14 órás relatív páratartalommal jellemezhető a termőhely klímája). Többletvízhatástól független a hidrológiai kategória (TVFLN), vagyis csak a csapadék és a területen lévő talajvíz áll rendelkezésre (nincs egyéb vízféleség/víztöbblet – forrás, patak, folyó, tó). A termőhelyre jellemző genetikai talajtípus a rozsdabarna erdőtalaj (RBE), mély (90–140 centiméteres) termőréteggel (MÉ), amelynek alapkőzete a homok (H). Ez a termőhelytípus-változat az akác számára megfelelő. A kitettséget tekintve, a terület égtáj szerinti fekvése északnyugati, tehát hűvösebbnek mondható (ennél csak az északi-északkeleti fekvés hidegebb).
Ez jelenthet alapesetben a kései fagyok kapcsán veszélyt is, ugyanakkor a ’Rózsaszín AC’ méhészeti nemesített változat később kezd el virágozni, mint a közönséges fehér akác, viszont ha nincs nagyobb tavaszi fagybetörés, egy elhúzódó virágzást, fenológiai fázist is eredményezhet. A ’Rózsaszín AC’ fajtát kimondottan méhészeti célra szelektálták.
Még az 50-es években nagy gondot jelentettek az úgynevezett akáctemetők. Olyan helyekre (fagyzugos területekre) telepítették az akácot, ahonnan gyakran ki is pusztult az állományuk, vagy nagyon gyenge fatermést produkáltak (vékony, görbe, faipari szempontból rossz alakú, alacsony növekedésű egyedek). Már abban az időszakban kialakult egy olyan szemlélet, hogy az akác területarányát vissza kell szorítani, az akkoriban meglévő mintegy 200 ezer hektár akácosból csak mintegy 53 ezer hektárt terveztek megtartani, 147 ezer hektárt pedig a kitermelés után más fafajjal kívántak felújítani. Szerencsére ez a terv nem valósult meg. Az ERTI szakemberei egyrészt tisztázták az akác termőhelyi igényét, másrészt nemesítési munkával háromféle célállomány kialakításához állítottak elő szaporítóanyagot.
Az első alapvető cél a fűrészipari feldolgozásra alkalmas rönk termelése volt. Ilyen fajták például a ’Nyírségi’, ’Jászkiséri’, ’Pénzesdombi’, ’Üllői’, ’Röjtökmuzsaji’. Ezek közül legismertebb a ’Nyírségi’ árbócakác, amit a helyi erdészek a „Nyírség aranyának” is neveznek. A második alapvető cél az úgynevezett kettős hasznosítású fajták létrehozása, amelyek jó törzsalakkal rendelkeznek (egyenes, hengeres, ágtiszta), emellett jó méhlegelők is (magasabb cukorértékkel, illetve későbbi virágzási idővel). Ilyen fajták a ’Zalai’, ’Császártöltési’, ’Kiskunsági’, ’Egylevelű’, ’Váti-46’. Ezek jobb talajokra, illetve termőhelyekre való akácfajták. A harmadik típusú célállományt a kimondottan méhészeti célra szelektált fajták alkotják, amelyek fája kevésbé értékes ugyan, inkább határ-termőhelyekre való az ültetésük, telepítésük, ahol nem a faanyagtermelés a cél, hanem elsősorban a talaj védelme (meredek területeken erózió, alföldi homokvidékeken a defláció elleni védelmi funkció). Ilyen méhészeti változatok a ’Debreceni 2’, a ’Debreceni 3-4’, a ’Mátyusi 1-3’ és a ’Rózsaszín AC’ akác. Utóbbi a legismertebb a méhészek körében.
Az akkori kísérletek volumenére jellemző, hogy 1964-től Gödöllőn 16,3 hektáron összesen 110 fajtából négy ismétléses, korszerű fajtaösszehasonlító kísérleti területsort létesítettek. Tudomásom szerint mára mindössze ez a 0,49 hektárnyi ’Rózsaszín AC’ akácállomány maradt fenn a kimondottan méhészeti célú változatok közül.
Így nem véletlen, hogy az Országos Erdőállomány Adattárban az erdőrészlet-leíró lap megjegyzés rovatában ez szerepel: „Méhészeti jelentőségű ’Rózsaszín AC’ fajta génrezervációja – Kímélendő.”
A ’Rózsaszín AC’ nemesítője Keresztesi Béla volt. A fajta morfológiáját tekintve, a törzse enyhén síkgörbe, olykor térgörbe, de erőteljes növekedésű. Kérge fiatal korában sima, később finoman repedezett, élénk acélszürke színű, vízszintes paraszemölcsökkel tarkított. Ágai erőteljesek, terebélyes koronát fejleszt. Az éves hajtások vörösek, a kétévesek vörösbarnák, világosbarnán csíkozottak, erezettek. A tövisek aprók, a vastagabb ágakon szinte jelentéktelenek. Levelei közepes nagyságúak, elliptikus tojásdad alakúak. A csúcslevélke kerekded, enyhén kicsípett csúcsú, a többi lekerekített, színük sötétzöld, alig erezettek, fonákjuk szürkészöld, hamvas. Lombozata sűrű, a talajt jól árnyalja. Virágja rózsaszín, a csésze vöröses pettyezett és apró szőrökkel borított. Virágzati tengelye 8–13 centiméter hosszú, a többi fajtához viszonyítva közepes. Rajta igen sűrűn, tömötten helyezkednek el a virágok. Megbízhatóan dúsan virágzik, egy-egy fürtben átlagosan 28 darab virág található. Későn virágzik (a közönséges akácnál egy héttel később), az egyik legjobb nektártermő (nektárjának cukorértéke átlagosan 30-50 százalékkal nagyobb). A méhek tömegesen látogatják, kései és hosszú virágzása miatt, valamint a nektár nagy cukortartalma következtében az egyik legjelentősebb méhészeti fajta.
Napjainkban is ez a jellemző. A helyi erdészek elmondása alapján itt, a Gödöllő 138/G erdőrészletben van a legkésőbb virágzása az akácnak a környéken, és a legnagyobb méhzsongást is rendre itt tapasztalják! Ezért az erdészkollégák csak „mézelő erdőnek” vagy „méhészerdőnek” nevezik ezt az erdőrészletet.
A 2022-ben lekérdezett adatok alapján az állomány kora jelenleg 55 év.
A fehér akác átlagos gazdasági vágásérettségi kora hazánkban 35-37 év. Vagyis ez az állomány túltartott, értelemszerűen a fajta fenntartásának, továbbszaporíthatóságának biztosítása érdekében. Az állomány átlagmagassága 21 méter, a törzsek átlagos mellmagassági átmérője 27 centiméter. A 3. fatermési osztályba (Fto) tartozik (ezt a magasság és a kor függvényében határozzák meg: 1. a legjobb, 6. a leggyengébb), ami egy erős közepes értéknek felel meg. Az állomány záródása 80 százalék, a második lombkoronaszintben szórt elegyként, tuskósarj eredettel kései meggy (Padus serotina) fordul benne elő, amely viszont nem kívánatos, idegenhonos inváziós faj (régen második lombkoronaszintbe ültették akácosokba, törzsárnyalás céljából, de mára szinte kiirthatatlan).
A vágásérettségi korát egyébként 70 évben határozták meg, vagyis várhatóan 2039 körül kerülhet kitermelésre. Elnézve azonban ottjártamkor az erdő egészségi állapotát, elképzelhető, hogy már korábban be kell majd avatkozni. Felújítása gyökérsarjról, vegetatív úton történhet. Ebben az esetben a gyökérdarabról feljövő faegyedek 100 százalékban öröklik a szülő tulajdonságait. Magról (magról nevelt facsemetéről) történő felújítás esetén a kedvező tulajdonságok (jó mézelő, későn virágzó, kevésbé fagyérzékeny stb.) nem öröklődnek olyan dominánsan, a következő generációk már nem viszik tovább olyan mértékben ezeket (gyakorlatilag olyan lesz, mint a közönséges fehér akác). A ’Rózsaszín AC’ akácot egyébiránt gyökérdugványról/gyökérdarabról mikroszaporítással, laboratóriumi körülmények között lehet tovább szaporítani.
A mikroszaporítás szakaszai:
- lépés: Indítás – Elsőként a zselés talajba kerül a fertőtlenített, többször lemosott növényi rész, majd a tartót lezárják, mindez steril környezetben.
- lépés: Szaporodás, sokszorosítás – Ezután a növényrészünk a teljesen ideális környezetben rengeteg rügyet fog hozni, ezeknek egy részét lehet tovább szaporítani, egy másik részét pedig tovább növeszteni.
- lépés: Elongáció, növesztés – Ezek a hajtások legtöbbször még túl aprók, ezért más összetételű táptalajba kerülnek 4-5 darabonként szétválasztva (innen visszaforgathatók az 1. lépésbe).
- lépés: Gyökeresítés – Eddig a szakaszig a növény még csak rügyeket/leveleket hozott, ezért a növények egy újabb összetételű táptalajba kerülnek, amelyik a gyökérfejlődést segíti elő. Ez a szakasz történhet steril (biztosabb) és nem steril (olcsóbb) környezetben is.
- lépés: Akklimatizálódás – Ebben a szakaszban a növények kikerülnek a steril környezetből (gyökeresen vagy gyökér nélkül). Itt kell a legjobban figyelni a külső tényezőkre, kezdetben ~90 százalékos páratartalmat kell biztosítani vagy párakapukkal, vagy fóliaalagúttal. Fontos az árnyékolás 80-90 százalékos árnyékolóhálóval indítva, illetve a kontrollált, fajhoz igazított hőmérséklet. Ilyenkor a növények szintén fertőtlenített sejttálcákra, leggyakrabban 100 százalékos tőzegtalajba kerülnek, növényvédő szereket kapnak, majd ahogy nőnek és szokják a kinti létet, a pára fokozatosan csökkenthető, a fény mennyisége pedig emelhető.
A fentiek alapján talán érthető, hogy miért nem terjedt el igazán a ’Rózsaszín AC’ méhészeti változat (költséges, időigényes, emellett egy vírusbetegség is gondot okoz a szaporításában). Gyakorlatilag kereskedelmi forgalomban, csemetekertben vagy faiskolában jelenleg sajnos nem kapható. Ugyanakkor van egy állami erdészeti csemetekert, ahol elkezdték szaporítani, ám még nem áll rendelkezésre akkora mennyiség, hogy kereskedelmi forgalomba is kerüljön. Még néhány évre szükségük van, hogy ezt a célt elérjék.
Mindezek figyelembevételével fontosnak tartom, hogy ennek az erdőrészletnek a sorsát mi, méhészek is figyelemmel kísérjük!
Nem egy méhésztársat ismerek, aki szeretett volna a méhese köré ilyen fajtát ültetni, vagy akinek éppen innen származnak a ’Rózsaszín AC’ akácfái.
Lászka István Attila
okleveles erdőmérnök, agrár-mérnöktanár, méhész
Forrás: MagyarMezőgazdaság
