FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Évgyűrűkben őrzött történetek

Magyarország nevezetes fái, köztük a legenda szerint Koppány által ültetett ötvöskónyi famatuzsálem is látható azon a fotókiállításon, amely a badacsonyörsi Folly Arborétumban nyílt meg szombaton – áll a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítás Kállai Márton André Kertész-nagydíjas fotóriporter munkáit mutatja be.

A Kovalik Máté ötletgazdával, szerkesztővel közösen összeállított fotósorozat száz különleges fát örökít meg. Magyarország szinte minden tájegységében, megyéjében készültek felvételek Magyarország legnagyobb fáiról, a szakrális szempontból érdekes példányokról, a környezetváltozás vagy az emberi tevékenység lenyomatait hordozó fákról, de olyanokról is, amelyeknek kultúrtörténeti jelentőségük van – írták.

A kiállítás egyik érdekessége a szőkedencsi hársfa, amely első ágait az utolsó Árpád-házi király uralkodása idején hozta, életkorát hétszáz évre becsülik a szakemberek. A famatuzsálem körül ma sírok találhatóak, a közelben pedig egy Árpád-kori templom romjaira bukkantak a régészek.     

A látogatók megcsodálhatják a több mint háromszáz éves gerecsei kocsányos tölgyet, a zsennyei ezeréves tölgyet is, amely a törzsét megtépázó viharok ellenére még mindig áll, vagy az ötvöskónyi hársfát, melyet a legenda szerint Koppány vezér ültetett, a tatárjárás idején pedig IV. Béla király is megpihent alatta.     

A három éve készülő fotósorozat olyan nevezetes fákat mutat be, melyek valamiben rekorderek, amelyek elhelyezkedése vagy története figyelemfelkeltő – idézte a közlemény Kállai Márton fotóriportert.          

A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Folly Gyula pécsi orvos telepítette 119 évvel ezelőtt. A kezdetekkor alig félhektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több száz tűlevelű, 200 lombos fa- és cserjeféle, valamint több ezer évelő található. Az arborétumot Folly Gyula utódai gondozzák – idézték fel a közleményben.     

A megnyitót tárlatvezetés és séta követte az arborétumban, ahol számtalan különleges örökzöldet, fa- és cserjefélét, valamint több ezer évelőt csodálhattak meg a látogatók.     

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című kiállítás november elejéig látható a Folly Arborétumban.

forrás: Folly Arborétum

Előző cikk

Modern Asztalos - érkezik

Következő cikk

Zöld Civil OT - még jelentkezhetsz



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…