Fotók: MOME Építészeti Intézet

A félköríves, pogácsaszaggatásból megmaradó tészta alakjára hasonlító pad végül Mindszentkállán épült meg, többek között a falubeliek közreműködésével. 

 

A MOME építőművészet szak elsőéves hallgatójaként az egyik feladatunk az volt, hogy tervezzünk egy faépítményt a Méra Világzenei Fesztiválra. A cél az volt, hogy környezetet teremtsünk egy közösségi szövőszéknek és ülőhelyet adjunk a nézőtér szélén, illetve megakadályozzuk, hogy a fesztiválozók leessenek egy ott elnyúló rézsűn. 

 

E szempontok szerint a tervem egy több tucat ember számára alkalmas, félkörívekből álló pad lett. A formája olyan, akár a pogácsaszaggatásból megmaradó tészta alakja. Ezek a karéjok ideális ‘beszélgető alakzatot’ nyújtanak egy baráti társaság számára, mivel mindenki a szemébe tud nézni a másiknak. Már az építkezés alatt kiderült, hogy a karéjok működnek, mivel az arra járók beültek a félkörívekbe beszélgetni.

A fa mint alapanyag adott volt a feladatkiírásban, és mivel nekem egy elég nagy felület alakult ki, fontosnak tartottam, hogy hogyan néz az ki. Olyan szerkezetet találtam ki, ami által bármilyen mintázatú deszkázatot ki lehet rakni. Négy rétegből tevődik össze, a legalsó a legegyszerűbb, ami csak egy cikk-cakkból áll, mely talajszegekkel van elemelve a földtől. Erre jönnek az egyre bonyolultabb rétegek, végül a legfelső deszkázat. A mintázat rendszerének kialakításánál arra törekedtünk, hogy mindegyik deszka az adott karéj középpontjába tartson. Ez volt a legbonyolultabb, de egyben a legizgalmasabb rész is a kivitelezésben.

A COVID-19 miatt a fesztivál elmaradt, így nem az eredeti helyszínre épült meg a pad. Mindszentkállán viszont szívesen fogadták az építkezésre váró osztályunkat. Mivel az építmény nem volt szigorúan helyhez kötve, más környezetben és szituációban is helyt állt. A terv annyiban változott, hogy a szövőszék helyére egy tűzrakó hely került. Mindszentkállán egy foci- és egy pétanque pálya veszi közre, ahol meccseket és falunapokat tartanak. 

 

Ahogy belefogtunk az építkezésbe, olyan problémákkal szembesültünk, amikre nem számítottunk. Már a tábor elején lehetett látni, hogy a rendelkezésünkre álló fa nem lesz elég. Szerencsére emiatt sem kellett lényegesen megváltoztatni tervet, egyszerűen nem építettük meg az összes karéjt, hanem hárommal kevesebbet. A következő bökkenő az volt, hogy a talajszegek, melyek az egész faszerkezetet elemelték a földtől, a lápos talaj miatt megsüllyedtek. Az ereszkedést akkor vettük észre, mikor már a harmadik rétegnél tartottunk, tehát nem tudtuk volna utólag lealapozni. Végül úgy akadályoztuk meg a tovább süllyedést, hogy helybeli bazaltköveket raktunk a talajszegek mellé, így arra felültek a gerendák.

Nem tudtuk, és nem is akartuk tökéletesen a terv alapján csinálni, mert a szerkezet alakja a legfelső deszkázattól függött, aminek nem volt fix formája, csak a rendszer elve. Mivel alulról haladtunk fölfelé, csak tippelni tudtunk, hova is kellenek a gerendák pontosan, így sokszor vissza kellett térni korábbi rétegekhez, pontosítani, kiegészíteni azokat.

 

A nomád körülmények között nagy segítséget nyújtottak a falubeli emberek és vállalkozások. Az utolsó nap, mikor hivatalosan is átadtuk a padot, a helybeliekkel együtt egy bográcsos vacsora kíséretében közösen ünnepeltük meg, hogy a "lelátó" elkészült.

 

Forrás: ÉpítészFórum