FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Segítség az erdőtüzek utáni helyreállításhoz

10 milliárd forint keretösszegű helyreállítási pályázat segíti azokat a gazdálkodókat, akiknek erdőtűz, aszály vagy valamilyen biológiai károsító pusztította el az erdőállományát – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára vasárnap a Vas vármegyei Csöngén, ahol negyedik napja több százan dolgoznak az idei év legnagyobb szabadtéri tűzesetének eloltásán.

Minden támogatást megadunk a gazdálkodóknak az erdőtüzek elleni védekezéshez és a tűz utáni helyreállításhoz – mondta Zambó Péter, aki a helyszínen tájékozódott a negyedik napja folyó oltási munkálatokról. Az államtitkár szerint a mostani eset arra világít rá, hogy minden tekintetben komolyan kell venni az erdőtüzek kialakulásának lehetőségét. A legfontosabb most a Vas vármegyében már közel ezer hektárt érintő tűz felszámolása, amelyben az önkéntesek és a Magyar Honvédség mellett a helyi állami erdészeti társaság, valamint a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szakemberei is mindenben segítik a katasztrófavédelem munkáját.

Az erdők Magyarország zöldvagyonának legfontosabb elemét jelentik, pozitív szolgáltatásaik az egész társadalom számára elérhetők, ezért megőrzésüket és helyreállításukat a Közös Agrárpolitika keretein belül a kormányzat kiemelten támogatja – fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a klímaváltozás környezeti hatásai negatívan érintik a hazai erdőállományokat, jelentős kárt okoz az aszály, és az azzal összefüggésben egyre nagyobb esetszámban és intenzívebben előforduló erdőtüzek. A tárca az agrártámogatások között a korábbi költségvetési ciklushoz képest háromszor akkora összegre, mintegy 310 milliárd forintra emelte az erdőkre jutó támogatásokat, amelyek jelentős része a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segíti. Az erdőkárok, mint például az erdőtüzek utáni helyreállításra 10 milliárd forintos keretösszeget különítettek el.

A jövőre vonatkozóan fel kell hívni a figyelmet az erdőtűz megelőzését szolgáló pályázati lehetőségekre is. Ezek keretében tűzpászták és tűzivíz tározók létesítésére, valamint az éghető biomassza mennyiségének csökkentésére nyerhetnek összesen csaknem 4 milliárd forintnyi támogatást a gazdák. A lakosságtól és a gazdálkodóktól pedig egyaránt a tűzgyújtási tilalom betartását és komolyan vételét kérjük, hogy megelőzhetőek legyenek a Vas vármegyeihez hasonló katasztrófák – fogalmazott az agrártárca államtitkára.

Zambó Péter elmondta, a katasztrófavédelem és az erdészeti szakemberek között kialakított együttműködésnek köszönhetően az elmúlt tíz évben jelentősen megnőtt az ország védekezőképessége az erdőtüzekkel szemben. Miközben az elhúzódó hőhullámok és a nagymértékű aszály miatt világszerte egyre nő az erdőtüzek kialakulásának veszélye, az erdészeti és katasztrófavédelmi rendszerek összekapcsolásával, a katasztrófavédelem speciális erdőtűzoltó eszközparkjának folyamatos bővítésével és közös képzésekkel az ország sokat tett a károk mérséklése érdekében. A következő időszakban újabb erdőtűz-megelőzési pályázati lehetőségeket nyitnak meg, amelyek során mintegy 1.000 hektáron erdőtűz-megelőzési mintaprojektek indulását segítik.

A Vas vármegyei Csönge és Kenyeri térségében csütörtökön csaptak fel a lángok a mezőgazdasági területen, ahonnan az erdőterületre is átterjedtek. Az érintett terület nagysága a jelenlegi adatok szerint eléri az ezer hektárt, amelyen belül mintegy 400 hektárnyi, döntő többségében magántulajdonú erdő károsodott eddig. Az oltásban vasárnap is közel 300-an vettek részt, köztük a helyi állami erdőket kezelő Szombathelyi Erdészeti Zrt. 30 munkatársa, akik helyismeretükkel, terepjárókkal és kézi munkával, valamint vízszállító tartályok felajánlásával egyaránt segítették az oltási munkákat. A tűz eloltását követően az erdész szakemberek szintén jelentős részt vállalnak a még akár több hétig tartó tűzőrségben, melynek során a tűz újragyulladását kell megakadályozni. Az anyagi kár felmérését a tűz teljes eloltása után tudják megkezdeni, de az erdők esetében akár egy évtizedig tartó helyreállítási munkákra kell számítani.

Forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Pfiffer Bútor budapesti bútorszalon nyitása

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 246., 2024/36.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések