Címkék böngészése
arborétum
13 bejegyzés
Megújul az Ohati-erdő
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a múlt héten több osztály dolgozóinak aktív közreműködésével, közösen végzett tevékenység során kezdte meg azoknak a lékeknek a kocsányos tölgy csemetékkel történő felújítását, amelyek az erdő szerkezet átalakításában játszanak majd jelentős szerepet. A korábbi évtizedek üzemszerű erdőgazdálkodását a természetvédelmi célokhoz igazítva igyekszik a természetvédelem a fafaj- és a korösszetétel változtatásával, a ligetes szerkezet kialakításával, az idegenhonos növényfajok háttérbe szorításával minél inkább a helyben jellemző, természetes erdőképhez hasonlító erdő felújulásában segítő kezet nyújtani. A sziki tölgyesből származó makk szaporító anyagból a csemetét Igazgatóságunk kollégái a Tiszakürti Arborétumban állították elő, így bízunk benne, hogy a növények genomikai karaktere az adott élőhely-típushoz alkalmazkodott. Az elegyfásítás a lékekben már korábban megtörtént, a tölgy pótlása és következetes ápolása pedig most kezdődött. A földlabdás növények beültetése a kedvező májusi időjárási feltételek mellett adott.
Bízunk benne, hogy a június is legalább olyan csapadékos lesz, mint a május, így a növények az új helyükön már ebben a vegetációs periódusban megerősödhetnek.
2021.06.10.
Emlékkeresztet és székelykaput avattak a Budakeszi Arborétumban
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából II. János Pál pápának állítottak emlékkeresztet és a látogatókat fogadó székelykaput avattak fel a Pilisi Parkerdő Budakeszi Arborétumában.
2021.06.06.
Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 77., 2021/23. adás
Újra megnyílt a Pákozdi Pagony / Nemzeti Kincsünk az Erdő - Arborétumok / Miszla-Art 10 - jubileumi művészeti kiállítás / Nyári "felvezető" a természetben / Gasztro percek - Nagymamám kötött galuska levese
2021.01.16.
