FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa

Óriási érdeklődés mellett zajlott le az Agrárminisztérium Településfásítási Programjára történő jelentkezés. A 10 ezer fő alatti települések számára biztosított 12 000 sorfa néhány nap alatt gazdára talált – közölte Nagy István agrárminiszter.


Fotók: Fekete István

A nagy érdeklődésnek köszönhetően az őszi ültetési időszakra rendelkezésre álló fák már kedd délutánra elfogytak, míg az igénylés második szakaszában, csütörtök reggel mindössze fél óra alatt kapkodták el a tavaszi időszakra fennmaradt mintegy 6000 sorfát.

A tárcavezető kifejtette: folyamatos feldolgozás mellett az eddigi adatok alapján 225 önkormányzat igényelt eredményesen facsemetéket az őszi ültetési időszakra, és hasonló nagyságrendben érkezett eredményes igénylés tavaszra vonatkozóan.

A nagy érdeklődésre jellemző, hogy csak az első fél órában 900-an indították el a regisztrációs folyamatot, így a rendelkezésre álló fáknak azonnal a többszörösére érkezett igény. Hazánk mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres jelentkezések, köztük számos néhány tíz fős településről is. A sorfákat ősszel kezdi el kiszállítani a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., az ültetéseket a helyi közösségek szervezik, amiben erdész és kertész szakemberek is segítséget nyújtanak- hangsúlyozta az agrárminiszter.

Összesen 19 fafajból lehetett válogatni, amik kifejezetten belterületi körülmények között ültethetők. Különös hangsúlyt kaptak az őshonos fák, köztük például a jó mézelőnek is számító hársak, de a legkedvezőtlenebb városi viszonyok között alkalmazható kertészeti változatok is elérhetők voltak, így az igénylők a helyi adottságoknak megfelelően választhattak.

A tárca legfontosabb klímavédelmi célkitűzéseinek egyike, hogy jelentősen növelje az ország fával borított területének arányát, amire a tapasztalatok szerint a társadalmi igény is egyre nagyobb. Nagy István emlékeztetett, hogy a mostani kezdeményezés fő célkitűzése is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Vidékfejlesztési Programban az önkormányzatok számára is rendelkezésre álló erdőtelepítési pályázati lehetőségekre.

Azt szeretnénk elérni, hogy a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarokon, oktatási és önkormányzati intézmények területén ültessék el ezeket a csemetéket. Kitért arra is, hogy már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatunk az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez. Mindez a természetvédelem mellett azért is fontos, mert a fák elültetése és gondozása a helyi közösségeket is erősíti, ami megint csak egybevág az Agrárminisztérium értékrendjével – tette hozzá a tárcavezető.

Forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Hunnia Fagép Járműjavító- és Műszaki Centruma

Következő cikk

Az EU erdő alapú ipara (faipara) 2050



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések