FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hunnia Fagép Járműjavító- és Műszaki Centruma

Idén, amikor sok-sok vállalkozás elbocsájtotta alkalmazottjait, mert a járványügyi veszélyhelyzet miatt sorban dőltek be a cégek, akkor indította be kaposvári szervizcentrumát a Hunnia Fagép tulajdonosa, Tóth Lajos. A korábban a SEFAG által üzemeltetett szerviz területén őt kérdeztük.

A Bükkzsérc-Mezőkövesd (itt van a telephelye az anyacégnek, az ÚJGÉP-KŐ Kft-nek – a szerk.) tengelytől igencsak messze esik a kaposvári szervizcentrum. Honnan az ötlet, hogy ilyen messzire “merészkedtek”?

A SEFAG Zrt-vel már a tavalyi évtől nagyon jó kapcsolatot ápolunk, amikor is megnyitottuk 144 m2 területű műhelyünket a kaposvári telephelyükön abból a célból, hogy az általunk forgalmazott, fehérorosz gyártmányú AMKODOR erdészeti gépek szakszervizét a szerződésben meghatározott feltételek szerint végezhessük. 2020. januárjától új vezérigazgató került a SEFAG Zrt. élére Fehér István személyében, és februárban az új vezetőség kért fel minket, hogy közösen nézzük meg a lehetőségeket, hogyan tudnánk a nagy múltú gépjavító bázist emberekkel és eszközökkel együtt átvenni.

Kézenfekvő volt, hogy egy régi álmunkat valósítsuk meg, azaz ne csak árusítsuk a faipari, fakitermelő és erdészeti gépeket, eszközöket, hanem ezek mellett erdészeti eszközök gyártásával, felújításával is kiegészítsük profilunkat, továbbá, ha ezek mellett van lehetőség személygépkocsik, tehergépkocsik, mezőgazdasági és építőipari gépek javítását végezni már nyert ügyünk van. Ám a legfontosabb szempont az, hogy a Hunnia Fagép kaposvári telephelye minden szempontból ideális ezen feladatok elvégzésére.

És az időzítés? Gondolok itt arra, hogy éppen akkor vágtak bele a szerviz kiépítésébe, amikor a legtöbb vállalkozó pihentetni kényszerült vállalkozását.

Már a tárgyalások javában folytak, amikor kialakult a veszélyhelyzet, tehát a terv már elkészült, így nem lett volna ésszerű visszalépni, még úgy sem, hogy nem tudtuk, merre is megy ez a történet a vírussal kapcsolatban: bíztunk a megérzéseinkben, és, lássuk be, a teherfuvarozókat nem tudta a vírus sem megállítani, így az általuk használt járművek előbb-utóbb vizsgálatra, javításra szorulnak.

Amíg itt beszélgetünk, három különféle jármű is befutott a telephelyre öt percen belül: egy személyautó, egy daruskocsi és a GLS egyik kamionja.

Nem csak azért vagyunk most itt, Kaposváron, mert egy jó telephely van itt. A műhelyekkel együtt sikerült jó néhány itteni, kitűnő szakembert is a magunkénak tudni. Szerencsések vagyunk, mert itt tényleg híresen jó szakemberek dolgoztak több divízióban is, akik most már a Hunnia Fagép Járműjavító- és Műszaki Centrum alkalmazottai.

A személyautó már a műhelyben van futóművizsgálaton, a kamionnál fényszórócsere van, illetve az utánfutón kell néhány alkatrészt cserélni és javítani, a darusautón pedig hidraulikai munkák vannak: mindenre vannak munkatársaink. Tehát, ha az elején arra célzott, hogy ilyen messzire eljönni, ilyen körülmények között belevágni ebbe a vállalkozásba vakmerőség, akkor azt kell mondanom, hogy nagy hiba lett volna az egészségügyi veszélyhelyzet közben félredobni a terveket.

Köszönjük az interjút, Tóth úr!

Kívánunk sok sikert a Hunnia Fagépnek!

Mi köszönjük!

A Hunnia Fagép Járműjavító- és Műszaki Centrum Kaposváron, a Cseri út 20-ban található.

(x)

Kapcsolódó:

Technológiai fejlesztés az erdőgazdálkodásban és a fűrésziparban – a Hunnia Fagép kínálata (FATÁJ 2019-11-25)

AMKODOR Erdészeti gépek – Egyszerűségükben az erejük (FATÁJ 2019-07-02)

A lengyel WIREX is a Hunniával erősíti meg csapatát (FATÁJ 2017-09-05)

A Hunnia Fagép is támogatja a Magyar Fakitermelő Válogatott felkészülését (FATÁJ 2016-12-07)

Hunnia Fagép – meghívó fafeldolgozóknak (FATÁJ 2016-10-14)

Előző cikk

AB döntés: Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény 2017-es módosítása

Következő cikk

Fél óra alatt fogyott el hatezer sorfa



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések