FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

XXXLutz lesz a KIKA, és legyőzné az IKEA-t

Az átmeneti időszakban Üllőn bérel újabb raktárat a lánc, amely idővel saját logisztikai központot tervez. A közelgő márkaváltás után az eddig KIKA-ként ismert áruházlánc immár XXXLutz néven a piacvezető szerepet célozza meg Magyarországon, vagyis az IKEA babérjaira tör.

A közelgő márkaváltás után az eddig KIKA-ként ismert áruházlánc immár XXXLutz néven a piacvezető szerepet célozza meg Magyarországon, vagyis az IKEA babérjaira tör – mondta a Világgazdaságnak adott exkluzív interjúban Ingo Schalk, a KIKA Lakberendezési Kft. ügyvezetője. Az új tulajdonosi háttérrel Miskolcon és Szegeden is terjeszkedne a vállalat.

Ingo Schalk, a KIKA/XXXLutz ügyvezetője (Fotó: Kallus György / VG)

Tavaly szeptemberben vette meg az XXXLutz a KIKA-t, azóta dolgozunk a háttérben azon, hogy a régi gyakorlatról áttérjünk az új struktúrára. Az informatikai háttérrel együtt a beszerzés, a logisztika is új alapokra kerül – árulta el lapunknak Ingo Schalk ügyvezető. Kifejtette, hogy mivel az XXXLutz nagyobb árukészlettel rendelkezik, az új felállásban a teljes szortiment felét adja csak a KIKA, a többi az anyacég révén kerül a polcaikra. A szintén a cégcsoporthoz tartozó Mömaxhoz és Möbelixhez hasonlóan így élvezhetik egy multinacionális vállalat központi beszerzésének előnyeit, egyúttal viszont ragaszkodtak a meglévő hazai slágertermékek megtartásához, amelyek a magyar ízlésvilág változását követték le az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy várhatóan mintegy 10-12 ezer árucikk marad.

S hogy mikortól lesznek látogathatók a megújuló üzletek? A tervezett dátum október 15-e, de úgy akarnak kinyitni ezen a napon, hogy addig se legyen bezárva egyetlen egység sem.

A budaörsi üzlet is 23 ezer négyzetméteres, és még ha az átépítés jár is némi zajjal, az eladótér 70 százaléka mindvégig látogatható – mutatott rá Ingo Schalk. A beérkező XXXLutz megrendeléseket azonban a nyitásig is kezelni kell, ezért béreltek egy 17 ezer négyzetméteres raktárat Üllőn, de idővel aztán saját logisztikai központot is építenek.

Emellett azt ígérik, gyorsabb és hatékonyabb lesz az ügyfélszolgálat, de a marketing is megújul. A KIKA mindig is erős volt a plakátokban, de az XXXLutz inkább a reklámújságokban hisz, ezért az online hirdetések mellett ezek a hagyományos eszközök is nagy hangsúlyt kapnak.

A hazai lakberendezési piac kapcsán a cégvezető elmondta: a legutóbbi becslések szerint 600 millió euró, azaz csaknem 210 milliárd forint a szektor éves forgalma Magyarországon, de ez a mutató csak a bútorkereskedelemre vonatkozik, miközben a nagyobb piaci szereplők dekorációs kellékeket is kínálnak, ahogy ők is.

Az új tulajdonos mindig, mindenhol első akar lenni, ez alól a magyar piac sem kivétel. Régi álom, hogy piacvezetők legyünk, én 2008 óta vagyok itt, eddig nem sikerült, most viszont reális célnak tartom. Ennek nem ma vagy holnap kell bekövetkeznie, öt-tíz éven belül viszont összejöhet – bocsátotta előre Ingo Schalk. Párhuzamot vonva elmondta: az IKEA egy életstílus, amihez társul egy vevői kör.

Készletben erősek, majdnem minden, amit ott látsz, az megtalálható a raktárban is. Nálunk pedig nagy az egyedi igényre és ízlésre tervezett bútorok aránya, amihez a partnereink révén megvan a szükséges gyártókapacitás is. Talán első hallásra meglepő, de az IKEA-nak nagyon sok vevőt köszönhetünk, főként Soroksáron, ahol egymással szemben helyezkedik el a két áruház. Az ottani nyitás nálunk is boomot hozott, amit ott nem találnak meg a vásárlók, azt nálunk keresik – vont mérleget a vállalat első embere.

Az áruházlánc csaknem 27,5 milliárd forintos nettó árbevétele 900 milliós profittal párosult a 2019-es üzleti évben. Ingo Schalk szerint reális, hogy hozzák a tavalyi forgalmi szintet, a nyereségről viszont korai még beszélni. Egyrészt azért, mert ebben a turbulens időszakban sok múlik a következő hónapokon, másrészt a tízmillió eurós nagyságrendű, azaz több milliárd forintos befektetés, ami a márkaváltáshoz kapcsolódik, nem azonnal térül meg. Az ügyvezető azt is bejelentette a Világgazdaságnak, hogy a hat meglévő áruház után a hetedik és a nyolcadik Miskolcon, illetve Szegeden épülhet majd fel, az online csatorna részarányát pedig a mostani 4-ről 10 százalékra tornásznák fel a következő években.

(A teljes interjút a Világgazdaság csütörtöki [mai] számában olvashatja!)

Forrás: vg.hu

Kapcsolódó:

Előzmény:

Eltűnik itthon a Kika, XXXLutz lesz belőle vg.hu 2019-05-31

Előző cikk

Önálló úton a parkettagyár

Következő cikk

Fűrészlánc élezési kisokos



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…