FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Folytatódik a magyarországi bútorháború

A JYSK Csoport árbevétele Magyarországon több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos emelkedésnek felel meg – közölte a lakberendezési áruházlánc az augusztus végén befejeződött, 2021/2022-es pénzügyi évről. Ehhez képest az IKEA Lakberendezési Kft. 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között 110 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el belföldi értékesítéssel.

„Egy nagyon különös év után kimondottan jó forgalmi eredményt könyvelhettünk el. Ez főként elkötelezett alkalmazottainknak köszönhető” – mondja Jan Bøgh, a JYSK elnök-vezérigazgatója.

A nyári hónapokban a JYSK-áruházak nagy nyomás alatt álltak, hiszen a növekvő infláció hatására kevesebb vásárló kevesebbet költött. „Egyértelműen érezhető, hogy a fogyasztók elkezdték visszafogni kiadásaikat. A bevételek és a vásárlószám a nyár előtt jóval nagyobb ütemben növekedett. Az új vásárlóink egy része voltaképpen visszatérő vásárló, akik a járvány idején átmenetileg bezárt üzletek újranyitása után tértek vissza. És mindezek mellett költségeink emelkednek, tehát összességében elmondható, hogy a globális helyzet komolyan kihat tevékenységünkre” – teszi hozzá Jan Bøgh.

Élesedik a bútorháború

A JYSK Magyarországon a 2021/2022-es üzleti évben három áruházat nyitott, így immár 91 üzletben fogadják a hazai vásárlókat. Az árbevétel több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos emelkedésnek felel meg. Az alkalmazottak száma a hazai üzletekben és a központi irodában 4 százalékkal bővült (jelenleg 948 főt alkalmaznak), és megkezdte működését vadonatúj logisztikai központ is. 

Ahogy arról korábban a Pénzcentrum beszámolt, az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálatának bárki által hozzáférhető adatai alapján az IKEA Lakberendezési Kft. 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között 110 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el belföldi értékesítéssel. Ez 12,6 százalékkal több, mint a tárgyévet megelőző üzleti évben. Akkori adataink szerint a kisebb, de kiterjedtebb bolthálózattal rendelkező JYSK Kereskedelmi Kft. szintén jócskán növelte bevételeit, 11,6 százalékkal. Ezzel 57,2 milliárd forint nettó árbevételre tett szert 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között.

A mostani bejelentés alapján valóban jelentős bővülést értek el.

Kérdés persze, hogy miként teljesített az IKEA az idei üzleti évében. Ugyanakkor a Möbelix és Mömax boltokat üzemeltető MMXH Lakberendezési Kft. 33,8 milliárd forint nettó árbevételre tett szert utolsó üzleti évében, vagyis 2020. április 1-je és 2021. március 31-e között – ez némiképp nehezíti az összevetést. A tárgyévét megelőző üzleti évhez képest mindössze 2,9 százalékos növekedést ért el.

forrás: pénzcentrum 09-19

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Tanúsított Faanyag Legjobb Felhasználása Díj

Következő cikk

EduWood – a faépítészeti és bútoripari oktatási platform



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

HOMAG okos élzárás

A HOMAG új, okos élzárási technológiáját üdvözlik a bútorgyártók. A kézművesség iránti megbecsülés egyre inkább növekszik, ami olyan…