FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A nettó fakitermelés szektorok, fafajok szerint

Most a nettó fakitermelést a 22 állami erdőgazdaság és az összes többiek két csoportjára és azon belül fafajok szerinti bontásban mutatjuk be.

A 22 erdőgazdaság összes nettó fakitermelése az utolsó évtizedben – ahogy az már a korábbi idevágó cikkben is látható volt – lassan, de folyamatosan csökken. Ha ez így folytatódik a következő évtizedben is, annak bizonyára érzékelhető hatása lesz e cégek működésére. A legnagyobb mennyiséget adó fafajok a tölgy, a cser és a bükk, melyeket a nyár+fűz, az akác és az egyéb keménylombosok, stb. követnek. A tölgynél a termelés csökkenése már több mint 10 éve tart. Ebben az utóbbi két év erős tölgy kereslete hozott némi változást. Érdekes, hogy ez az évtizedes visszaesés a csert is érinti. A bükknél jól látható a 2009. végi nagy széldöntés hatása, e fafaj egyébként tartja a szintet.

Érdemes lenne az erdőtervek és szakértői becslés alapján előrejelzést készíteni, mire lehet számítani a következő évtizedben, hiszen a várható fakitermelés összesen és fafajonkénti alakulása alapvetően meghatározza e cégcsoport stratégiai lehetőségeit.

Ha külön az iparifát nézzük, akkor mennyiségben a fenyő a legnagyobb tétel (ami engem kicsit meglepett), ezt követi a nyár+fűz, majd a bükk, a tölgy és a cser, meg minden egyéb. A bükk iparifa a nagy széldöntés feldolgozása óta folyamatosan csökken. A tölgy iparifa már 2008. óta lassan, de csökken.

Tűzifában a 22 erdőgazdaságnál a cser, a tölgy és az akác viszik a prímet, de az akáctól a bükk és az egyéb keménylombosok csapata sem nagyon marad el. Tölgyből a tűzifa termelés is a teljes vizsgált időszakban visszaeső.

Érdemes lenne kicsit foglalkozni a 22 erdőgazdaság következő 10 évben lehetséges “tölgy jövőjével”.

Áttérek az összes többiekre, melyek az egyéb államiak, közösségiek és a magán erdőgazdálkodók, s e csoportban a magánosok adják a döntő többséget.

E lényegében magán erdőgazdálkodói körben az akác és a nyár+fűz a két nagy tétel, majd kis szünet után a fenyő következik, s az évenkénti 200 ezer m3 alatti sávban az összes többi fafaj. Az akácnak 2010-2013. között nagy emelkedése volt, ahonnét a mai helyzetet csökkenésnek láthatjuk. Ha csak 2014-től indulunk, akkor szinten tartás érzékelhető. Vajon mi lehetett a 2011. évi csúcs oka, s milyen jövővel lehet számolni?

A 2008. végi válság 2009-ben a nyarat a magános körben elég keményen érintette. Nyilván lecsökkent az árumozgás és nem kellett annyi raklap és más fa csomagolóanyag sem. Figyelemre méltó, hogy az állami körben ugyanez a durva visszaesés 2009-ben nyár+fűznél nem, hanem ellenkezőleg kicsi emelkedés volt.

A többiek, főleg magánerdősök iparifájában mennyiségben a nyár a nagy tétel, amit nagy szünettel a fenyő és az akác követ, majd az évi 100 ezer m3 alatti sávban az összes egyéb. A beszakadás után a nyár iparifa feljövőben van és emelkedik a fenyő iparifa mennyisége is. Az akácé viszont lassan de folyamatosan csökken.

A többiek, tehát a főleg magánosok esetében a tűzifán belül az akác az egyetlen, de alaposan kiugróan nagy tétel, s minden más fafaj az évi 200 ezer m3 alatti sában foglal helyet. Úgy tűnik az akác tűzifa kereslethez igazodás okozhatta az évtized váltás környékén a magánosok nagy termelési kedvét.

Forrás: A fent jelzett, valójában előző cikkben megadott adatforrások
Feldolgozta, elemezte, grafikonozta: Mőcsényi Miklós

Utóirat:

Az alapadatok alapján lehetne szektoronként is külön megnézni az egyes iparifa választékokon belüli fafaj megoszlást, meg általában és szektoronként a fafajok választék eloszlását, de itt most megállok.

Az erdőmérnök és faipari mérnök diákságnak, meg a már gyakorló ifjú titániáknak és titánoknak esetleg érdemes lenne e grafikonokat áttekinteni, akár kicsit memorizálni, hogy lássák az összképet, legyen mihez viszonyítani a sajátot.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fa szerkezeti elemek a XXI. századi építészetben

Következő cikk

Fákat ültettünk! 10 millió Fa és GreenGo




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version