FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fabunio tisztségviselői – 8

Mi vagyunk a Fabunio: tisztségviselőink 10 kérdést kaptak, melyekre válaszukat hétről-hétre olvashatjátok. Most Csercsics Antal, az elnökség tagja mutatkozik be.

Én a Fabunioban:

Elnökségi tag, továbbá Fa- és bútoripari Ágazati Készségtanács tag.

Ebben vagyok a legjobb

Ügyvezetés mellett végzem a faipari tanulók szakoktatását.

Jelmondatom

Nem elrugaszkodni a valóságtól.

Akitől sokat tanultam

Az életem során sokat tanultam minden embertől, akivel csak összehozott a szakma.

Szakmai szerepem

Saját faipari cégem ügyvezetője vagyok, cégem sokféle ágazati körben működik.

Legnagyobb siker

A Ligno Novum kiállításokon szakmai és különdíjak, 2005-ben pedig a Vas Megyei Iparkamara Kistérségi Ágazatáért díj elnyerése.

Járt út vagy járatlan

Mindkettőnek megvan a maga előnye.

Ágazat 5 év múlva

A jelenlegi körülmények között nehéz akár 1 évre is előre jósolni; reméljük, hogy fejlődünk, sok újdonságot láthatunk.

Nekem a Fabunio

Egy erős szövetséget jelent a faiparban tevékenykedők között.


Mi vagyunk a Fabunio:

  1. Wilheim Gábor, elnök
  2. Árkossy Tamás, alelnök
  3. Vakoly Zoltán, Bútoripari tagozat vezetője
  4. Rétfalvi Gábor, Hazai együttműködések munkacsoport vezetője
  5. Salacz Dénes, Ipar 4.0 munkacsoport vezetője
  6. Cselényi József, elnökségi tag
  7. Hőgyes Árpád Attila, Kézműipari tagozat elnöke

Forrás: Fabunio

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

designLab program – TANGENS (gyorshír)

Következő cikk

Gazdaságvédelmi akcióterv eredményei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

HOMAG okos élzárás

A HOMAG új, okos élzárási technológiáját üdvözlik a bútorgyártók. A kézművesség iránti megbecsülés egyre inkább növekszik, ami olyan…