FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Követés

Közelgő események

A városi szakaszhoz ér a lillafüredi erdei vasút pályafelújítása

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút nagyfelújítása keretében végzett pályafelújítás 2021. június 19-től második fázisába lép. A garadnai szakasz elkészülte után, a kivitelező megkezdi a Miskolc-Dorottya utca állomástól Diósgyőr-Majláth forgalmi telepig tartó mintegy 2,2 kilométeres szakasz teljes körű rekonstrukcióját.

A munkálatok keretében a régi pályát elbontják, majd az ágyazat cseréje után új anyagokból új vágányokat építenek. Teljesen megújul a pályamenti vízelvezetés, ahogyan a keresztező utcák és a telekbejárók útátjárói is. Diósgyőr megállóhelyen a jelenlegitől mintegy százötven méterrel arrébb, Lillafüred irányába új peron épül. A vonatok ez idő alatt Majláth megállóhelytől indulnak és Lillafüreden át Garadna állomásig közlekednek. A majláthi forgalmi telep vágányhálózatának felújítását ez az ütem még nem érinti, a vonatok utasok nélkül az állomáson fordulnak majd. A városi szakasz felújítása jó eséllyel a projekt legnehezebb feladata, de az ÉSZAKERDŐ Zrt. és a kivitelező, Híd-Tám Kft. mindent elkövet annak érdekében, hogy a munka a lehető legrövidebb ideig tartson. A környéken élőket a társaság – levélszekrény útján – tájékoztatja a várható korlátozásokról. A második ütem munkálatai előreláthatólag augusztus végéig tartanak majd.

Mint ismert, ebben az évben érkezett a pályafelújításhoz a Lillafüredi Állami Erdei Vasút rekonstrukciója. Csaknem tizennégy kilométeren, Miskolc-Dorottya utca és Garadna állomások között a régi felépítmény elbontása után teljesen új vasúti pályát építenek, megújítják a biztosítóberendezéseket, a nagyműtárgyakat, az állomási peronokat és korszerűsítik a vízelvezetést. A beruházást az ÉSZAKERDŐ Zrt. Magyarország Kormányának támogatásából valósítja meg. A kivitelezési munkák április 26-án kezdődtek a Közép-Garadna – Garadna szakaszon, valamint egy Lillafüred utáni műtárgyon. Az elsőként megújult 1,3 kilométeres vonalszakaszon június 19-től indul újra a vonatforgalom. A teljes projekt befejezésének határideje: 2022. június 5.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Előző cikk

150 ezer tonna fa fuvarozása zöld úton

Következő cikk

Rekordszintre ért tavaly a német fakitermelés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Total
0
Share